Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1935
16 végre a szellemi tartalom kivész a részletekből is. így jött el az emberiség szellemtörténetének legsivárabb, legvigasztalanabb epochája, az a kor, mely ijesztően hasonlít részleteiben is azokhoz az időkhöz, melyek nagy nemzetek, nagy kulturált bukása előtt köszöntöttek az emberiségre. Az a kor, amelynek semilyen stílusa nincsen, mert hiszen a belső tartalom nélküli, csupán a formai és felületi megjelenítéseket nem nevezhetjük stílusoknak. A grafikon, mely a művészeteknek alásülyedő mozgását mutatja, nem más mint a hanyatló korszellemnek kézzelfogható kifejezője. Aminthogy minden kor belső tartalmának vetülete a művészetekben elevenedik meg szemeink előtt. Ezt a kort a materialista, individualista, liberális jelszavak bontják különböző részekre. I)e azért mégis, végső értelmében mind egy közös nevezőre hozható. Ez a kor, a XlX-ik század, megfosztotta az emberiséget életének minden tartalmától. Az egyént helyezte mindenek fölé. Kiszakította minden földi és földöntúli vonatkozásból és azt hirdette, hogy mindenkinek joga van úgy élni, amint jól esik neki, tekintet nélkül magasabb célokra, tekintet nélkül környezetére. Feltépett minden erkölcsi gátat s mögüle vad féktelenségben burjánzott elő az anyagiasság minden bűne. A testnek minden alantas ösztönét hivalkodva követték. Az erősebb elnyomta, tönkresanyargatta a gyengébbet és ezt a folyamatot természetes selectió-nak, kiválasztódásnak nevezték. Ennek a kiválasztódásnak azután az lett az eredménye, hogy éppen azok jutottak a legnagyobb hatalomhoz, akikben már teljesen kihalt a lelkiismeret hangja. Ez nem túlzás, ezt bármely pillanatban bizonyítani tudjuk. Gondoljatok csak a panamáknak arra a hallatlan kiterjedésű hálózatára, amely át és át szőtte ezt a rothadó, bomladozó Európát ! S hogy ne legyen semmi, ami, bármilyen ernyedten is érinteni tudná a kor lelkiismeretét, a sárba döntötték az emberi életnek tartalmat adó, Istentől rendelt szent értékeit. Nem sorolhatom fel mindazt, ami elveszett. Mert hiszen úgyszólván minden elveszett. S ezt megértheti mindenki, ha végiggondolja, mit jelent az, hogy a haza, a nemzet fogalma lekicsinyelt, kigúnyolt, lázszülte fantáziaként szerepelt. Az ezután következő lépés, egész természetesen és logikusan, már csak a szovjetek istentagadása lehetett. Borzalmas kép, borzalmas hanyatlás, mit ez a kor szemünk elé tár. Örökéletünk istenbetorkolása blazfémia lett; földi életünk, térbeli elhatároltságunk mindent átfogó szent fogalma, a haza eldobatott, mint elhasznált, rossz játékszer. S az erőszakkal rombadöntött múlton, soha nem sejtett féktelenségben tombolt a személyes kis érdekek hajhászása, a szertelen méreteiben kolosszussá növekedett embert, Istent, világot eltipró bűn : az önzés.
