Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1933

18 lességeiknek. Az a gondolkodás, hogy lefizetjük a pénzt s a többit majd elintézi az iskola, az internátus, a nevelők, nagyon szomorú tévedés. Az iskolától ne várjuk azt, amit az iskola nem adhat. Az iskola célja, hogy jól képzett egyéneket adjon a különböző szakmáknak, derék polgárokat a hazának, de az már meghaladja erejét és hivatását, — legalább is a mai tanterv mellett, — hogy a családi élet ezer apró csinjára-binjára előkészítse a tanulókat. Ez a feladat mindig a családi köré volt és lesz a jövőben is. Az igazi édesanya, a helyes családi kör, észrevétlenül neveli gyermekeit a jövő családi életre. Beállítja a leányokat konyhába, gyermekszobába s rászoktat ezer apró asszonyi gondra. Gondokra, kötelességekre, amik a felületes szemlélő előtt jelentéktelen apróságok, de amik lényegileg sok leleményességet, sokoldalú tapasztalatot igényelnek s amit könyvből vagy elméletileg megtanulni lehetetlen. Nagyon jól ismerem az ellenvetést: „Jaj, kérem, szegény kislánytól hogy lehetne annyit követelni. Nem elég, ha elvégzi pontosan az iskolai kötelességeit'? Hiszen annyi a tanulnivalója, hogy nincs egy szabad perce sem!" Hát az bizony elég baj, ha nem marad egy perc szabad ideje sem, annyira igénybe veszi a tanulás. Akkor talán jó volna elhagyni egy-két külön órát. „Dehát, kérem, a nyelvtudás, a zene, a rithmikus torna olyan dolgok, amik nélkül ma már nem képzelhető el művelt leány." Bocsánatot kérek, de én mégis azt hiszem elképzelhető és komoly meggyőződésem, hogy az olyan leánynak, akinek nagy gyötrelem és fáradság a tanulás, nem valók a felsőbb iskolák. Lesz belőle talán egy nagyon átlagos tanítónő, tanárnő, orvosnő vagy más, de annyi energiát pazarolt az oklevél megszerzésére, hogy mégis csak igaza lesz a cikkírónak, hogy „elvész a nő életéből az az erő, amit tudományra fordít". Meg kell érteni és bele kell nyugodni abba, ha a leánynak nincs átlagon felüli szellemi képessége. Nem bölcs dolog megnyomorítani és kényszeríteni valamire, aminek a gyakorlati értéke problématikus s nem szabad ilyen bizonytalan eredményekért elsorvasztani és kiirtani meglevő természetes hajlamokat és képességeket. A legkevésbbé sem menti ezt a szülők vagy a gyermek hiúsága. Mint ahogy balgaság volna egy minimális rajztehetséggel megáldott gyermeket azzal gyötörni, hogy Leonardo da Vinci-t képezzenek belőle és elfojtani ezért pl. a benne levő zenei képességeket, épúgv balgaság egy normális és a háztartási dolgok iránt nagy kedvvel érdeklődő leányból ezt az érdeklődést kiirtani csak azért, hogy „tudós nőt" neveljenek belőle. Akármilyen nagy áldás is az, ha a családanya minden megszerezhető műveltséggel és tudással rendelkezik, fel kell áldozni ezt az előnyt, ha más, a léthez elsősorban fontos készültség rovására tudná azt csak megszerezni. Nem célszerű az már azért sem, mert mennél többet tanult a leány, annál kevesebb férfi marad számára, akik között a hozzá illő élettársat megtalálhatja. A boldogságnak nem fökelléke a tudomány, de igenis fökelléke az életre való felkészültség. Ha a leányt a hajlamai és a tehetsége a tudományokhoz vonzzák, ne zárjuk el előle a tanulás és érvényesülés lehetőségét, de azt semmi esetre se engedjük saját, elsőrendű érdekében, hogy egyoldalúan csak a tudományra készüljön. Igaz, hogy a statisztika szerint nem minden leány mehet férjhez, de nem is minden diplomás leány kap állást. Azt pedig, akinek nincs