Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1933

19 különös tehetsége, de még csak kedve sem a tanuláshoz, semmi esetre se szorítsuk főiskolai tanulmányokra, hanem adjunk inkább gyakorlati nevelést az életre. Ez a nevelés az, amire szeretném mélyen tisztelt Hallgatóim figyelmét felhívni. Hogyan neveljünk hát? Nehéz és könnyű is erre a kérdésre felelni. Mert nem foglalható pedagógiai rendszerbe s nem oldható meg tudományos hypothesisekkel, ezért nehéz. És könnyű, mert már az előbb említett kotlós és kis csibe példa megtanít rá. Bocsánatot kérek azért az ismételten használt hasonlatért, de maga az Úr Krisztus tanít erre, amikor azért panaszkodik, hogy hányszor akarta a zsidó népet, mint kotlós a csibéit, összegyűjteni. Engedtessék meg tehát az O tanítása nyomán nekem is ezt a merész hasonlatot használnom, annál is inkább mert könnyen érthető, világos képet ad. A kotlós nem tudja, hogy tanít és a csibe nem veszi észre, hogy tanul. A kotlós ösztönszerűen ad példát és a csibe ösztönszerűen utánozza s ez menti meg a pusztulástól. A természetes, ösztönös életre való tanítás legfontosabb elve a példaadás. A szülőknek s a leánynevelésben az édesanyának különösen példát kell adni, mert a példát utánozni a legkönnyebb tanulás. Ha a mama jó családanya, gondos háziasszon}

r, akinek a legfőbb öröme és legnagyobb kincse a családi boldogság, a meleg otthon, a bensőséges lélek, akkor észrevétlenül, a példa hatása alatt a kisleány előtt is ez lesz a legnagyobb érték s mivel ő is olyan boldog harmonikus lélek szeretne lenni, mint az édesanyja, hát igyekszik lemintázni az ő életét és megtanulni az ő tudományát. De ha a mama démon, aki nem törődik mással, csak a saját gyönyörűségével, a legtöbb esetben még akkor is, ha a leányát másnak szeretné is látni és szigorú intézetekben nevelteti, előbb-utóbb a leányában is látja kifejlődni a démont, aki nem törődik mások gyönyörűségeivel s igy a szülők örömével sem, hanem járja a maga egyéni, örömöket hajhászó életútját. Ennél a pontnál válik fontossá annak a meggondolása, hogy azért, mert valaki felnőtt, kiforrott egyéniség, akinek „már semmi sem árthat", szabad-e például bárhogy szórakoznia'? Neki talán (?) nem árt a strand, nem ártanak az érzéki regények és darabok, nem árt a divatőrület, nem árt az egyke s a pogány társaságbeli szokások. Talán (?) hű marad az urához festett szájjal és festett körmökkel is, de a példa! ... Istennek nagy áldása a gyermek. A sok gond mellé még sokkal több örömet szerezhet, ha jól vezették... De nagy felelősség is a gyermek. S egy hosszú, küzdelmes élet végén lehet az összes örömök, remények összerombolója. Azon múlik, hogy mivé nevelődött . . . Iskolának és otthonnak szeretettel és megértéssel kell összefogni, hogy az élet egyik legnehezebb kéidését, a helyes nevelést megoldja. Egy szülő sem képzelheti azt magáról, hogy azért mert gyermekét a legjobb iskolában, intézetben nevelteti, már megoldotta jól ezt a problémát. (Tragikus példa erre Zemplén Déneske esete!) Hanem munka és szórakozás közben egyaránt gondolnia kell arra, hogy milyen példát ad. Mert a példa hat, akár akarja, akár nem. Es semmikép sem tanácsos mindent, legkevésbbé pedig azt, amit nem adhat, az iskolától várni. 2*