Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1933

17 gasson a kölesszemecskék közé és egy kicsit fel-felpeckelgesse a guruló szemeket. Hacsak a falusi csirkék nem bölcsebben jönnek a világra, mint az előkelő laboratóriumokban, akkor a kotlósoknak mégis csak van egy kis pedagóiai szerepük a baromfinevelésben. Mert az nem nagyon valószínű, hogy az előkelőbb környezetbe került tojás elvesztené évezredes örökségét, már csak azért sem, mert a koppintgató ujjat, a guruló szemecskéket bámulatosan hamar észreveszi a kis csibe, fejmozgással követi és kotló nélkül is hamarosan megtanul csipegetni, kapirgálni. Ezt tanítja a laboratórium. Ösztönös tudás, szokták mondani, hogy minden leány tud piciny gyermekekkel bánni. Valóban, ha széjjelnézünk a legegyszerűbb paraszt- vagy munkáscsaládban, ahol még nem dívik az egyke és népes család zsibong a konyhában, megelégedetten láthatjuk, hogy már a 8 — 10 éves kis leányok is ügyeskedve tudnak elbánni a csecsemőkkel. Tisztába teszik, etetgetik, altatják, dalolnak és mesélnek a kicsinyeknek olyan bámulatos biztonsággal, mintha mindig ezt tanulták volna. Ha ezzel ellentétben egy érettségizett vagy akár ledoktorált leány kerül szembe egy kisdeddel, szomorúan áltapíthatjuk meg a legtöbb esetben a legnagyobbfokú félszegséget, gyámoltalanságot. A szigorú kritikus pedig, aki ilyen jelenetnek szemtanúja lehet, mindjárt levonja ebből a konzekvenciákat és megállapítja — mint ahogy a „Katholikus nevelés" áprilisi számában is megállapítja valaki, a „Gondolatok a nőkérdésről" című cikkben, hogy: „Majdnem biológiai törvénynek tűnik, hogy elvesz a nő életéből az az erő, melyet a tudományra fordít továbbá: „Márványhideg Pallas Athenékké válnak, ahelyett, hogy Isten tervei szerint életmelegítő Madonnákká lennének." Azután, hogy: „Az intellektualisztikus nőt a férfi nem tartja tiszteletben; — ez már semmit sem tud neki adni" . .. s végül „Isten úgy rendezte be a világot, hogy ami nem megy a maga útján, boldogtalanná válik anélkül, hogy külön beavatkoznék életébe . . Igaz-e az, hogy a tanulás boldogtalanná és erejéből kifosztottá teszi a nőt'? Én úgy láttam eddig, hogy maga a tanulás nem árt meg a nőnek és nem válik kárára sem a saját, sem a házastársa boldogságának. Sőt! Soha tanulatlan feleség annyi megértést, együttlelkesedést, bíztatást, továbbfejlődést nem jelenthet a férfinek, mint a hozzá hasonló képzettségű élettárs. Es a leggazdagabb, legcsinosabb anyuka sem jelent annyi támaszt a kis és nagy diákfiúknak, még ha egy légió instruktor és nyelvmester támogatja is szülői tekintélyét, mint az az édesanya, aki maga is fel tud állítani egy egyenletet és meg tudja oldani a kínzó nagy kérdést, hogy vájjon genitivusban vagy ablativusban áll-e az a nehéz latin szó? Mert bizony kiábrándítóan hat a kis emberkékre, amikor észreveszik, hogy a mindentudás glóriájával övezett szülők valamelyike kevesebbet tud, mint a legkevesebbre tartott tanítónéni. Ma, amikor olyan nagy jelentősége van a nehéz elhelyezkedési lehetőségek miatt a többtanulásnak, bizony sokat jelent, ha az édesanyának a meleg szíve mellett, jól képzett esze is van. Nem lehet igaz hát, hogy a tanulás ártalmára van a leányok boldogságának. De az már igaz, hogy a cosinus tétel, vagy syntaxis ismerete még nem elég a családi boldogsághoz. És az is igaz, hogy azok a szülők, akik nagy anyagi áldozatokkal lehetővé teszik, hogy leányaik a legmagasabb iskolai képzettséget megszerezzék, még nem tettek eleget szülői köte2