Városi reáliskola, Esztergom, 1938
2\ tanári kar bőven élt az alkalommal. Tavalyi Értesítőnk 18.—21. oldalán részletesen beszámoltunk arról, hogy miként történt mindezek pedagógiai kimunkálása, mind a hitélet terén, mind az egyes tantárgyak keretében. Ehhez még csak egy kiegészítő mozzanatról akarunk beszámolni. Intézetünk is részt vett Komárom—Esztergom vármegye iskoláinak a kettős szentév alkalmából 1938. évi augusztus havában megrendezett tanügyi kiállításán. Kiállítottuk iskolánk múltjára és fejlődésére vonatkozó emlékeinket, grafikonjainkat, képeinket, összes értesítőinket és okleveleinket. Grafikon mutatta be az intézet összes érettségizett tanulóinak pályaválasztását; továbbá intézetünk gyorsírástanításának eredményeit az összes magyarországi középiskolák eredményeinek keretében; térképes grafikon a vasúttal (autóbusszal) bejáró tanulók megoszlását lakóhely szerint az utolsó öt évben; két tábla a „miliő-iskola" elgondolását ismertette. Kiállításunk rajzi része az 1873,-i párisi világkiállításon aranyérmet nyert rajzainktól kezdve szemelvényesen bemutatta összes évfolyamaink legjellegzetesebb rajzait, a legutóbbi évekéit tanmenetszerű összeállításban. Külön falon csoportosítottuk a legjobb ábrázoló geometriai rajzokat. Kiállítottuk pedagógiai lélektani laboratóriumunk néhány érdekesebb eszközét, grafikonokat a tanulóinkon végzett figyelemvizsgálatokról (a figyelem minősége, a figyelem fáradékonysága a nap különböző óráiban), jellegzetes intelligencia vizsgálati jegyzőkönyveket, érdekes pszichogrammot stb. „Az iskola humora" címmel közszemlére tettük tanulóinknak évek óta gyűjtött humoros megnyilatkozásait, írásban és rajzban. Kiállítási termünk rendezésében legtöbbet fáradozott Berencz György tanár, akinek Szövényi-Lux Géza és Olajos János tanárok voltak nagy segítségére. Hálás köszönet mindhármuknak érte. A két nagy iskolaépületet megtöltő, a megye és a város tanulóifjúságát az óvodától az elemi, polgári, tanonciskolán át a középiskola legfelsőbb osztályáig bemutató hatalmas kiállítást dr. gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter úr Őnagyméltósága személyesen nyitotta meg ünnepélyes keretekben 1938. augusztus 15.-én. Őnagyméltósága a mi termünket is megtisztelte és az intézeti igazgató kalauzolásával szemlélte a kiállítás érdekesebb tárgyait és képeit. A kiállítás hat napig volt nyitva és termünk egyike volt a leglátogatottabbaknak. Sok vidéki iskola tanulóifjúsága, sok pedagógus, a közoktatásügyi minisztérium és a tanker. kir. főigazgatóság tisztikara is érdeklődéssel szemlélte meg. Magyaros oklevél, a szentév intéző bizottsága tagjainak, élükön dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás Őeminenciája aláírásával hirdeti maradandóan iskolánknak itt is elért eredményeit. 7. Iskolánk és a Felvidék felszabadulása. A trianoni rablánc első szemének szétpattanása talán senkit sem érintett oly közelről, mint minket, esztergomiakat. A trianoni határ Esztergom városának minden ütőerét elvágta, az élet lehetősége itt volt talán a legnehezebb az elmúlt húsz esztendőben. Esztergom ennek a csonka országnak egyetlen városa, ahol a lakósság növekedése a szomorú húsz év alatt nem érte el az ötszázat sem. Iskolánknak is a Duna túlsó partvidéke,