Városi reáliskola, Esztergom, 1933

10 1909. szept. 1-én lépett intézetünk kötelékébe mint helyettes tanár, 1910. július 1 -ével rendes tanár lett. Itt szolgált haláláig. A világháború elején mint a pozsonyi 13. sz. honvédgyalogezred tart. hadnagya vonult be harctéri szolgálatra; majd századparancsnok lett s röviddel rá annyi derék magyar emberrel együtt orosz hadifogságba esett. Öt és fél évi kegyetlen szibériai hadifogság után 1920. június havában került haza és folytatta tanári működését korán bekövetkezett haláláig. Az általa szervezett és vezetett intézeti ifjúsági énekkarral legszebb sikerét 1925-ben aratta, amikor a Budapesten, a Vigadóban megtartott I. Országos Középiskolai Dalosversenyen 41 középiskolai énekkar között a 3-ik díjat nyerte el énekkarunk az <5 vezetésével. Iskolán kívüli munkássága is számottevő és értékes. Az esztergomi Szabad Egyetemnek, ahol kereken 50 előadást tartott a kémia és természetrajz köréből, legkedveltebb és legnépszerűbb előadója volt. Az Orvosok és Természetvizsgálóknak 1929 nyarán Sopronban tartott vándorgyűlésén „Az iskola és a tüdővész" címmel nagysikerű előadást tartott. Azonkívül a helybeli Tiszti Kaszinóban (A mérges gázokról), a csolnoki Bányászotthonban (Gondolatok munka közben) is tartott előadást; számos cikket írt a helybeli lapokba és minden helyi zenei mozgalomnak lelkes pártolója és aktiv közreműködője volt. Nemcsak mint tanár, mint ember is kiváló és szeretetre méltó volt. Mindig derűs kedélye, — mely tanítását is csillogó aranyszálakkal fonta át, — nemes életoptimizmusa a társadalomban is sok barátot, tisztelőt szerzett személyének és személyén keresztül az iskolának. * Március 8-án kísértük utolsó útjára a belvárosi temető kápolnájából. Az osztatlan nagy részvét, amely a város közönsége részéről a temetésen megnyilvánult, mutatta, hogy Dr. Rayman Jánost nemcsak egykori és mai tanítványainak serege és a szülők szerették, becsülték és tisztelték. A temetésen a város társadalmának színe-java: a főkáptalan, a vármegye, a város, hivatalok és testületek képviselői vettek részt. Testületileg, gyászlobogók alatt vonult ki a helybeli középiskolák (reáliskola, szentbenedekrendi gimnázium, szentferencrendi reálgimnázium, érs. leánygimnázium, érs. tanítóképzőintézet) tanulóifjúsága. A beszenteléskor a tanítóképzőintézet férfikara énekelte szívbemarkolóan a liturgikus énekeket, a sírnál a reáliskola ifjúsági énekkara búcsúzott gyászdallal szeretett tanárától. A koszorúkkal, virágokkal borított koporsó felett az intézeti igazgató mondott gyászbeszédet. A behantolás előtt Berényi István VIII. o. tanuló tolmácsolta a tanulóifjúság búcsúját, azután minden tanuló egy-egy szál virágot dobott a nyitott sírba. Elhunytáról intézetünk külön gyászjelentést adott ki, amelyben a következőképen méltattuk a megboldogult nemes egyéniségét: „Negyedszázados tanári működése alatt mindenkor mintaképe volt a nagyműveltségű és melegszívű igazi nevelő-tanárnak. A tanulóifjúságnak valóságos atyja, kartársainak mindig derűs lelkű jóbarátja, a magyar tanügynek nagyon értékes és buzgó munkása volt, aki nagy tudásával és zenei tehetségével mindig szívesen szolgálta a társadalmat is. Az iskolánkívüli népművelésnek egyik oszlopa, az esztergomi Szabad Egyetem legkedveltebb előadója, városunk zenei életének lelkes tényezője volt." Nyugodjék békében!