Városi reáliskola, Esztergom, 1932

Búcsú Háber Jánostól. A Kárpátok erdőborította határvidéke adott nekünk s a magyar sors tragédiája, hogy az ország másik határán hajtottad örök álomra fejedet. Puritán erkölcsű családi körben s a fenyvesek birodalmában szívtad lelkedbe a természet, a vonalak s színek harmóniájának szeretetét. Rákóczi városában, Kassán, ebben a történelmi levegó'ben vert gyökeret gyermekifjú lelkedben a meggyó'ződéshez való ragaszkodás férfias vonása, amely végigkísért egész életeden át. Szakképzettséged megszerzése után katonáskodás a tiroli hegyek égbenyúló bércei közt. S azután a tanári pálya több mint egy évtizedes munkája iskolánkban; majd a világháború. Éveken át etted a rabság keserű kenyerét, szenvedted Szibéria kegyetlen klímájának szörnyűségeit. Lehetetlen utakon haza a megcsonkított hazába! Csak szűkebb családod maradt érintetlenül, minden egyéb feldúlva, pusztulásban. Hó'n szeretett bátyád a cseh bosszúállás áldozata lett. De sem Szibéria fagyos lehelete, sem a sors egyéb csapásai nem törik meg forró lelkesedésedet, munkakedvedet. A régi kötelességérzettel fogtál újra a munkához, végezted a rád bízott feladatot becsületesen, hűségesen, magyar tanári tradíciók szerint, míg betegséged megállást nem parancsolt. Tettekkel szeretted a hazát! A halálos kórral vívott kemény küzdelemben is hű maradtál önmagadhoz, szinte emberfeletti önfegyelmezéssel tűrted a rád rótt nagy szenvedéseket, nem szűntél meg gyöngéd figyelemmel lenni jóságos feleségedre s nagyon szeretett leányodra. Korán bekövetkezett halálod olyan volt, mint egész életed: nemes, tiszta, férfias, felemelő! Sorsod a magyar tanár sorsa volt: adtál és mindig adtál, de magadnak sohasem kértél. 1*