Városi reáliskola, Esztergom, 1932
Beszámoló a reáliskolai fogászat első évi működéséről. — Néhány szó a szülőkhöz. — Az iskolaév kezdetén népegészségügyi és társadalmi szempontból nagy horderejű intézmény létesült Esztergomban. Dr. Sajó Lajos vármegyei tiszti főorvos úr fáradhatatlan munkássága eredményeképpen létrejött az összes elemi iskolákra kiterjedő ingyenes iskolafogászat és a Szt. Imre-utcai elemi iskolában szakszerűen felszerelt rendelőben az első elemi osztályok fogainak kezelése az év folyamán befejezést is nyert. A kezelés a jövő tanévben szisztematikusan folytatódik, míg végül is az összes osztályok állandó kezelésben fognak részesülni. A vármegyei tiszti főorvos úr azonban nem állott meg az út elején. Úgy gondolta, hogy az a fáradságos és költséges munka, amellyel az elemi iskolai tanulók fogai rendben tartatnak, csak félmunka, ha a gyermekek 10 éves koruktól kezdve ismét magukra volnának hagyva. Hiszen a szülők nagyrésze a mai viszonyok között nincsen abban a helyzetben, hogy gyermekeiket magánkezelésben tudná részesíteni. És itt szerzett magának a tiszti főorvos úr hervadhatatlan érdemeket, amikor a középiskolai fogorvosi intézmény létesítésére gondolt. Olyan lépés volt ez, amely egyedülálló az országban, olyan kezdeményezés, amely — mint hírlik — a legnagyobb mértékben felkeltette az illetékesek figyelmét és rövidesen országos jelleget fog ölteni. A gondolatot követte a tett. Érintkezésbe lépett a helybeli középiskolák (reáliskola, gimnázium és reálgimnázium) vezetőivel, akik készségesen bekapcsolódtak ezen intézmény keretébe. Ily módon megvalósult a reáliskolai fogorvosi intézmény is. A kezelés úgy itt, mint a többi tanintézetben is szisztematikus lesz. A most mult tanévben az 1. és II. osztálybeliek részesültek kezelésben, hogy aztán középiskolai tanulmányaik folyamán állandóan fogorvosi felügyelet és kezelés alatt álljanak. Folytatólag az új elsőosztálybeliek minden évben bekapcsolódnak az intézménybe, hogy végül is minden tanuló az I. elemitől kezdve az érettségiig soha többé ne nélkülözze fogainak karbantartását. A szülők részéről felmerülő csekély anyagi áldozat sokszorosan megtérül gyermekeik egészségén. Mert hogy mit jelent 18 éves korban rendszeresen kezelt fogazattal kilépni az életbe, azt a növendékek maguk tudják majd annak idején érett fejjel elbírálni. És majd maguk fogják tapasztalni, hogy milyen nagy anyagi megterhelést jelent a fogazatuk reparálása és pótlása olyanoknak, akik egy ifjúságon keresztül elmulasztották, vagy akiknek nem állott módjukban, hogy fogaikra