Városi reáliskola, Esztergom, 1929

6 Sátán démonikus birodalmának hármas csatasorával: az aranyat csörgető, lélekpuhító, ideálizmusromboló szeretetével e hitvány anyagi világnak; az Isten képére teremtett embertársat letiporni akaró dölyfével a felfuvalkodott énnek; és a legnagyobb ellenséggel, azzal az örökké falánk, vérünkre szomjazó bestiával, amely minden emberhez elválaszthatatlanul hozzá van varrva, lévén az saját lényünk ösztöni része. Azt mondtam, Szent Imre élete állandó imádság volt. Nem szeretném ezt ügy érteni, hogy sohasem csinált semmit, csak köhécselő' hangon zsolozsmákat rebegett s azután, mieló'tt élt volna, meghalt tüdó'vészben . . . Igaz, hogy akik alakját megrajzolják — akár jóakaratúan, akár drasztikusan, de lényegében legtöbbször ilyesmit mondanak róla. Egy legenda a forrása mindezeknek, amelyet majd kétszáz évvel halála után szerzett valamely együgyüen jámbor egyén. Az erkölcs lényegénél fogva erő és nem gyengeség és a történelem komoly tanúsága szerint Szent Imrének erkölcsiségre alapzott egyénisége óriási eleven eró'nek volt kútforrása. Tudjuk róla, milyen szívós kitartással küzdött II. Konrád ellen, hogy Rugilandot, azaz a bajor hercegséget anyja öröksége gyanánt Magyarországhoz csatolja; a bajor hercegség, II. Henrik császár családi birtoka pedig úgyszólván egyet jelentett akkor a német-római császári koronával. így megszerezni a magyarság részére a vezető' szerepet Európa felett, a legnagyobb államférfiúi gondolat volt ez, mely valaha magyar ember agyában megfogamzott. Nemzeti tragédiánk, hogy nem sikerült, mert ahogy a hildesheimi évkönyvek 1031-ben feljegyzik, Imre, a rugiak hercege, meghalt vadászat közben, vadkantól megölve. Szent Imre tehát tragikus módon, de mint férfi, férfias szórakozás közben halt meg. . . azaz rosszul mondom, Szent Imre nem halt meg! A magyar nemzeti lét alapjául szolgáló erkölcsi gondolat szimbóluma ő — és ott élt továbbra is, lelke ott lobogott századokon át mindazok lelkében, akik birtak azzal az erkölcsi erővel, hogy saját egyéniségüket tegyék áldozati oltárra az eszme szolgálatában. Szent Imre önfeláldozása született újra és újra, milliószor és milliószor a legönfeláldozóbb nép, a magyar nemzet történetében, nevezzük bár az egyént, akiben az ő alakja újra testet öltött, Kemény Simonnak vagy Tomori Pálnak, Rákóczi Ferencnek vagy Széchenyi Istvánnak. És mi most, akik Magyarország megnyílt sírja szélén,