Városi reáliskola, Esztergom, 1927

15 zeti munka tervszerű megszervezésének szükségességéből indul ki. Megállapítja, hogy a céltudatos munka alapvető feltétele a nemzet valamennyi rétegét átható műveltség. Csak a műveltségben rejlő erők, a kellően kicsiszolt értelem, mely a célok és eszközök összefüggését átlátja, az önző ösztönöket visszafojtani s magán uralkodni bíró kedély s a szívós, a kötelességét tántoríthatatlanul teljesítő, magát a közösség érdekének alárendelni képes akarat, tudják a nemzetet újra felemelni. A néptanító fontos hivatásának méltatása után örömmel olvastuk Őnagyméltóságának ezt a megállapítását: A középiskolai tanárság a vezető társadalmi réteg műveltségének közvetítője: a középiskolában folyik a magyar magasabb kultura alapvetése, nemcsak irodalmi-esztétikai szempontból, mint régebben, hanem társadalmi, gazdasági-technikai és politikai tekintetben is. Majd felsorolja azon nagyszabású intézkezkedéseket, amelyeket a tanügyi kormányzat már eddig a kulturális színvonal emelésére tett (kisdedóvók, népiskolák, polgári iskolák szervezése és építése, iskolánkívüli népmüvelés megindítása, az új középiskolai és az új leányközépiskolai törvény, egyetemek fejlesztése, külföldi kollégiumok, ösztöndíjak, diákjóléti intézmények, új tudományos kutató intézetek megteremtése, az országos gyűjtemények átszervezése; valamennyi iskolafaj új tanulmányi rendje, tanterv, utasítások, új rendtartási szabályzat). Elismeri azonban a körlevél, hogy mindezek csak külső papíroskeretek, amelyeket élő és hatékony szellemmel megtölteni, a nemzeti kultura eleven erejévé átalakítani a tanító-tanár nemes hivatása. Őnagyméltósága azután kitűzi a főbb irányelveket, amelyek kell, hogy ma vezessék a tanító-tanárt a nemzet életében annyira jelentős missziójában. Ezek elseje: a tisztult nacionalizmus. Mai tragikus helyzetünkben a nemzeti önismeretre való nevelés Széchenyi szellemében elsőrendű kötelességünk, hogy a magyar ifjúság a nemzeti élet tudatos tagjaként nőjjön fel. Az 1918-iki történeti caesuráig a nemzeti gondolatnak és érzésnek főkép negativ jegye volt a magyar lélek előterében. Ma a nemzeti gondolatnak pozitív alakot kell öltenie: a nemzet valamennyi fia építő munkában fejtse ki a benne rejlő erőket. Az új magyar nacionalizmus szegletköve a magyar munka termékenysége legyen. A régi szónokló magyar ember retorikai típusát fel kell váltania a dolgozó, tetterős, magyar aktív alakjának. — A társadalompolitikai nevelés másik alapja: a szociális érzék fejlesztése. Ennek jelentős eszközei a történeti-irodalmi olvasmányokon kívül a játékok, foglalkoztatások, műhelygyakorlatok, tornagyakorlatok, kirándulások, iskolai egyesületek (önképzőkörök, sportegyesületek), ezek között különösen a cserkészet, az Ifjúsági Vöröskereszt és a Levente-egyesület. Ezek útján az ifjúságnak önkéntelenül és észrevétlenül kell belenőnie az élet gyakorlati szociális munkájába. A jövő magyar nemzedéknek a mainál sokkal mélyebb szociális szellemben kell nevelkednie. Végül az erkölcsi és állampolgári nevelés akkor áll szilárd alapon, ha mély vallásos érzés hatja át. Amint a nemzet hasonló megpróbáltatása idején, a törökvész korában, a nemzeti gondolat és a vallásos hit a legszorosabban összeforrott egymással s a nagy Zrinyi tanúsága szerint az isteni igazságosságba vetett hit volt a magyar nép legfőbb vigasza: nemzeti létünk mai szomorú korszakában is a magunk minden megfeszítésre kész erején kívül az Istenbe vetett remény táplálja az integer magyar nemzet halhatatlanságába vetett hitünket. — Hisszük, hogy minden magyar nevelő, tanító mélyen a lelkébe vési ennek az új magyar Magna Charta-nak nemzetépítő gondolatait.