Városi reáliskola, Esztergom, 1924

A jótékonyság és az iskola. Irta: Oaal Mózes, a budapestvidéki tankerület kir főigazgatója. Úgy érzem, hogy a jó iskola már magában véve jótékonyság, mert a jó iskolának az emberszeretet a fundamentuma. Kapcsoljuk ki az iskolából az emberszeretetet s megfosztottuk lelkétől ezt az élő szervezetet. Csődítsünk egy rakás gyermeket valamely kőből rakott épületbe, ültessük le az egyes osztályok padjaiba, fegyelmezzük vaskézzel, tanítsuk meg vak engedelmességre, közöljünk ismereteket velük, feleltessük, szidjuk, buktassuk meg, adjunk jó vagy rossz bizonyítványt a kezükbe s higyjük azt, hogy derekas munkát végeztünk: mily rettentő tévedésben vagyunk! Jótékony ekkor a mi iskolánk ? Az ismeret egymagában elegendő ahhoz, hogy kívánatossá, széppé tegye az életet ? A jól fegyelmezett ifjúság rideg erő, melyből nem sugárzik ki semmi melegség, az ilyen iskola gépjavító-, vagy szabályozó-műhely, okosan kiszámított érdekek párhuzamos, vagy kölcsönös küzdelme a kenyérért, de mihelyt a jól kiszámított érdekek egymással szembe helyezkednek, irgalmatlan letiprása a gyengébbnek az erősebb által. Nyilvánvaló tehát, hogy az iskolának jótéteménye nem szorítkozhatik az ismeretek közlésére, nem elégedhetünk meg azzal, hogy rendhez és fegyelemhez szoktatjuk az ifjúságot, ez irányú kötelességünk teljesítése csak félmunka, teljessé csak akkor válik, ha tanítványainknak érzelmeinkből is adunk. Mihelyt valamely iskolába a tanítók beviszik nemesebb érzelmeiket: az eddig csak hasznos intézmény kezd jótevő intézménnyé is válni, kezd tulajdonképen való céljának megfelelni. Az iskola talajába, vagyis a tanuló szivébe beleplántált emberszeretet az a szikra, melyből állandó és jótékony meleg árad szét; ez a szellemi élet központi fűtése, ez az összeforrasztó csodaszer, mely hiányzik a nagy társadalomból és azért látunk tátongó repedéseket az óriási alkotmányon s e tátongó repedésekbe húzódik bele, gyül össze a tömérdek elégületlenség, az irigység, a gyűlölet, a nyomor, s mindenik feszítő, bontó, romboló erővé változik. S midőn ez alkotmány javításán fáradozunk apró jótéteményeinkkel, nem teszünk egyebet, mint az óriási bomladozó épület nagy repedéseibe egy kosár földet, követ hordunk, de vajon megszüntetjük-e a bomlás munkáját? Az isköla is ilyen alkotmány, száz meg száz téglából hordják össze évről-évre, ezeknek az összeillesztése, egymáshoz forrasztása a nevelők és tanítók munkája, az eleven, élő téglák összeforrasztó anyaga nem lehet egyéb, mint az emberszeretet, a kapocs, mely tartós: ugyancsak a szeretet, melyet tanítványainknak nem hirdetnünk kell, hanem velük megéreztetnünk. Igen, annak a kis téglának, mely az élő alkotmányban, mint részecske