Városi reáliskola, Esztergom, 1910

8 szorulva folyton specializálódik, az egyént közelebb juttatja saját e'nje megismere'se'hez, számára a megfelelő életpályát vagy foglalkozási kört kimutatja. Az ágazatok az általánosból a különleges felé törekvő' fejló'dés folyamatában válnak szét; az általános érvényű rajz hangsúlyozódik, a tömeg ennek a gyakorlata mellett marad meg, míg a művészi talentumok kiválnak és saját területűkre utaltatnak. A rajz az Írásnak édes testvére, kellő' vezetés mellett mindenkinek el kell azt oly fokig sajátítani, hogy minden rendkívüli tehetség nélkül is, vagy irva rajzolni, vagy rajzolva irni képes legyen. A nevelés gyakorlatiasságából kiindulva, lassan az ideálishoz, a a lelki élet művészi kiműveléséhez jutunk s ily módon eljárva a rajztanítás a maga szempontjából szerepét az iskola keretén belül jól betöltheti: mindenkinek megadja a magáét. Ezen a nyomon fakad az esztetikai érzés és izlés, így érjük el a rajztanításnak is a művészethez vezető hatását. Az esztitikai érzés és izlés folytonos fejlődésnek van alávetve s ezen fejló'dés szükségének érzete önmagából folyik. A mennyiben pedig e lelki tulajdonok a szépnek kereséséből állanak, azért fejlődésöknek táplálékát azon művészetekben, tudományokban és iparágakban találják, melyek a szép művelésében gyökereznek. Fejlett művészet, műipar finomult izlést teremt. A görögök szobrászatának, építészetének mai napig el nem ért magassága rendkívül finom műérzékű és nemes érzésű közönséget föltételez, mely azt megértette, élvezte és éltette. A késői római csodás ízlésű patrícius szédületes magasságából egész az aljasságig esett Ízlésével, amikor már nem lelve többé lelki élvezetet, — fürdőkádjában ereit nyittatta meg, hogy szép halállal múljék ki. A renaissance korbeli olaszok eleven, fenkölt Ízlésének megismerésére oivassuk Burkhardt naplóit, Vasari művészettörténetét stb. s akkor oly világba lépünk, melynek belső s külső megjelenésében finomság, szellemesség, könnyedség, csin jut kifejezésre. A francia Lajosok korát kell-e említeni, szóljak-e a versailles-i udvar körül nőtt világfiak művészi érzékéről, Ízléséről? Emlékei még körülvesznek, ihlete még a mi ihletünk is. De az izlés szükségszerűségének érzete nem terjedt a műveltség fejlődésével arányban. Nem nőtt az emberekkel oly erőssé,