Városi reáliskola, Esztergom, 1901

í nyosság dicső nevére szert tegyen, hanem egyedül az lebegett előtte, hogy a tudománynak, minden szépnek és minden jónak magvait tanítványai fogékony szívébe ültesse, s hogy azokat evvel megnemesítve, derék jellemes emberekké és hazafiakká nevelje. Úgy járt el a művészet terén is. Zenei tudásának nagy kincseit nem fektette írott művekbe — csak a szívekbe. Tanár volt ő e téren is szívvel, lélekkel. Másokkal közölni lelkének nemes tartalmát, másokat képesíteni a zene és dal terén a szép élvezetére, zene és dal által megnemesbíteni a társadalmat, művészi közönséget teremteni: ez volt az ő ambitiója. Ezen czél elérésére szentelte szabad idejének minden perczét, bizonyára azért is, mert jól tudta, hogy a lángésznek is talajra, megértő közönségre van szüksége, hogy igazán nagyra nőjjön. Átérezte az ő művészi lelke, hogy ezen a téren nagyobb szolgálatot tesz a hazának mint önálló alkotásokkal. S a mit ezen a téren elért az ő lankadatlan munkásságával az ő működési körében, az talán páratlanul áll nemzeti zenei életünkben. A gyorsan köztiszteletre emelkedett fiatal tanár és művész csakhamar daltársulatba gyűjtötte legjobb ismerőseit, barátjait, városunk fiatal erőit, a kikkel azután 1862ben megvetette alapját a híres esztergomi dalárdának, melyet az ő művészi vezetésével diadalról diadalra vitt. Később határozott szervezetet adott kedves dalárdájának, melynek alapszabályait a m. kir. helytartótanács is jóváhagyta 1866-ben. A szervezett dalárda első nyilvános szereplése 1865. augusztus 26-án volt, midőn Liszt Ferenczet, a zenekirályt, ki akkor Scitovszky herczegprimást látogatta meg városunkban, szerenáddal tisztelte meg. 1867-ben felállította a dalárda kebelében a hegedű és női énektanodát. 1868. évi szeptember 20-án részt vett a dalárda a debreczeni országos dalárdaünnepélyen,