Városi reáliskola, Esztergom, 1901

G megrendítő, nemcsak a mi iskolánkat, de az egész várost gyászba borító. „Jó Bellovics bácsink nincs többé" mondogatták egymásnak a városbeliek könyes szemmel. Csak a ki ismerte, a ki látta az ő munkásságát, a ki tudja, kije és mije volt elhunyt kartársunk városunk társadalmi életének, csak az tudja megérteni azt az általános gyászt, az őszinte és mély fájdalmat, melyet halála okozott. De megérti a tőlünk távol álló is, ha az ő nemes önfeláldozó lényének legsajátosabb vonását feltárjuk, ha azt mondjuk, hogy a megtestesült idealizmus volt ő. Vörös fonálként vonúl e sajátosság az ő munkás életén keresztül, melynek főbb mozzanatait a következőkben adjuk. Született 1835. évi nov. 12-én, Fehérmegye Érd községében. Felsőbb tanulmányait Budapesten az 185355. években végezte a cs. és kir. képezdében, a hol oklevelet nyervén 1858-ig a Peregriny-féle tan- és nevelő intézetben volt segédtanári minőségben alkalmazva. Innen a tehetséges tanár a sümegi alreáliskolához kapott meghívást, a hol 1800-ig működött. Még ez évben, miután a helybeli reáliskolához választatott meg tanárnak, városunkba költözött. Az ifjúságot rajongó szeretettel szerető tanár csakhamar itt is meghódította tanítványai szívét s az ifjúság által a minden szépért és nemesért hevülő fiatal tanár csakhamar a szülők és a nagytársadalom becsülését és tiszteletét is vívta ki magának. Ismerőseinek és jó barátjainak száma napról-napra nó'tt, a kik örömmel sereglettek a nagy mester és művész köré. Mert Bellovics bácsi nemcsak képzett és lelkes tanár, hanem párját ritkító nagy képzettségű zenemester és művész volt, e téren is énjének alapvető eleme a "tanár" érvényesült. Tudásának, érzületének gazdag tárházát nem zárta el magába, sem pedig arra nem törekedett, hogy azt a betűvel az utókor számára átadva, a tudomá-