Városi reáliskola, Esztergom, 1899

22 nek számára egyedül érdemes írni. Az aesthesis nélkül való tömeget sem számítja olyannak, hogy számára érdemes volna alkotni, mert nem érti. Vagy az érzés, vagy a gondolat, vagy a tett nagyszerűsége, nemessége örökítendő meg maradandó alkotásokban. Tehát a szépet kell meg írni szép alakban. De sem az alak, sem a tartalom szépségét műveletlen tömegek nem értik meg. Megbámulja, de nem szólnak sem szívéhez, sem értelméhez, mert egyik sincs hangolva remekek befogadására, benne visszhangra nem találnak. Herder Paramythonjaiban a stíl, de főkép az érzés és gondolat nagyszerűsége egyesülnek s a komoly írásmód egyik fő gyakorlati terét kínálták. Bár tehát Kazinczy a különböző stilfajokra remek példát adott íróinknak, mint említettük, írtózott mindentől, mit ma realistikus irány alatt értünk a szó alantos jelentésében. így például a magyar írók közül Horváth Ádámnak és Csokonainak nem nézi el hibáikat. A németek közül Bürger nyersebb modorát kifogásolja. „Csokonai némely munkái olyan szépek, hogy a magyar litteratura soha sem fog arra a fő grádicsra fellépni, a melyben azokat csodálás nélkül olvassák. De Csoko- ^ nainak, mint Bürgernek a németek közt sok darabjain kitetszett, hogy ő nem mindig forgott szép társaságokban." Levele Cserey Farkashoz 1805. III. 31. A midőn továbbá azt írja, hogy az efféle darabosságokon segíteni kell, ezzel aljutottunk Kazinczy aesthetikájának ahhoz a pontjához, melyet helyeselni nem lehet. Ebben a pontban Kazinczy hibázott annyiban, hogy a szokottság külső finomságát, simúlékonyságát, nem különbözteti meg az emberiség hely és időnélküli eszméitől a jóról, szépről, illendőről vagy helyesebben azokat nem zárja ki ezekből. Pedig látta, hogy éppen Goethe vagy Shakespeare azok az írók, kik soha sem kerülik az emberi természet nyilvánulásait. De ferdeségeit nem teszik czéljokká, nem írják elme és idegbajosok történetét, mint Ibsen. * * * Kazinczy idejében közkedveltségnek örvendtek, sűrűn olvasták azokat az írókat, kiket ez imént említettünk. Az