Városi reáliskola, Esztergom, 1893

18 let, de aztán körülnézne, ha nem tud-e megélni két kezének becsületes munkája után ebben a gyarló világban Táray czímer és grófi kincsek nélkül is az olyan ember, aki sokáig méltó volt a Táray Béla névre ? . . . Érdeklődve várjuk, mit fog Cakó drámahőse cselekedni. Romantikus hőssel van dolgunk, aki igaz, nemesszívű, de e mellett szentimentális, mindenekfölött pedig nem nélkülöz bizonyos hamleti poseokat és allureöket. Ilyen bombasztikus frázisokban szónokol a végrendelet elolvasása után : „Örök irgalom (eltántorog az asztaltól). Öntudatom ne haldokolj, engedd megismernem koporsómat, a megőrülésre még marad idő ! (közelebb lép az asztalhoz.) Fájdalomnak jótevő Istene, szakaszd ki keblemből kígyóidat ! (kezébe veszi a lapot.) Ne marj gyötrelem, ne harapj oly fogakkal, mit ezredév bűne sem érdemel! (leteszi, kezét tördelve, föl s alá jár.) — Nem a gróf fia ! Fájdalom, van-e koronádnak szebb gyöngye, mint szívem, van-e birodalmadnak gazdagabb országa, mint keblem?" És a többi. Annyira azonban még is tud parancsolni keblének, a fájdalom birodalma e legszebb országának, hogy Kereszti Lőrincz javára minden jogáról lemond. De mennyi kínlódás után ! A felvonást ügyes ötlet rekeszti be. Báró Zsolti főispánhelyettes, (mért csak helyettes ?) gróf Csák és gróf Szerem a király arany érdemkeresztjét hozzák Táray Bélának. Érdemei jutalmául, mondják, épen akkor, midőn Béla kisiklani érzi kezei közül a társadalmi állást, mi ez érdemek megszerzését lehetővé tette. Az a gyermekes siránkozás, mit Táray a negyedik felvonásban elkövet, valóban nem méltó az alakhoz, mit Cakó Tárayban alkotni kivánt. Az egész drámának lehetetlensége, túlcsigázott helyzetei, dagályossága és természetlensége itt éri el tetőfokát. Táray Béla Alpárinéhoz megy és válogatott metaforákban szemére hányja a mult bűneit. Nem volna helyes dolog Táray viselkedését még ebben a felvonásban is a rendes emberi mérték szerint mérlegelnünk, mert tudnunk kell, hogy Táray az apró betűkkel szedett utasítás szerint „rendetlenül öltözve, halványan" lép a színpadra, A néző, kit a szín-