Városi reáliskola, Esztergom, 1893

19 műi ró előzőleg számtalan psychologiai ugrásra kényszerített, valami önkénytelen szükségét érzi annak, hogy ez a dráma Táray megőrülésén végződjék. Es ennyiben Cakó felfogása helyes volt. — Őrültet színpadra hozni, nagy és merész gondolat, és hogy hálás is, azt mindegyikünk tudja, akik éreztük azt a megrázó hatást, mit egy Lear vagy Ophelia ránk gyakorolt. Csak hogy merész drámai helyzetek kiviteléhez shaksperei erő is szükséges. „Fenség nélkül a fenséges helyzet dagályt és affektáltságot szül" mondja Longinos. Táray Béla megőrülése pedig nem annyira fenséges, mint inkább nevetséges. El kell mosolyodjunk, mikor mindenáron szüleinek nevét akarja megtudni Alpárinétól, pedig a szegény grófné ezt csakugyan nem mondhatja meg, miután maga sem tudja. Táray aztán „egy széket tol a színpad közepére, ráveti magát" és így szól : „Nem fogok távozni innen, ha végórámig kell is várakoznom, míg szülőimet meg nem nevezi." És most jön a jelenet, amiről Cakó kortársai azt tartották, hogy nagyszerűségében a világirodalomban alig van hozzá fogható. Lássuk ezt a jelenetet szórul-szóra. Antónia jön és kérdi Bélától: „Mi bajod? rosszul vagy? Nem szabad rosszul len ned. Jer zongorázok neked, eljátszom kedvencz dalod Erkel Hunyadi Lászlójából a hattyúdalt. Hanem segél nekem lapot forgatni. (Zongorához megy, elrendezi, leül. Táray (elhaló hangon) Hattyúdalom ! (fél öntudatta ingadozva a zongorához megy, Antónia mellett jobbra megáll.) Antónia (zongoráz.) láray (az indulatvihar fokonkinti növekedése látszik rajta, egypárszor fordít, egy székre ül, karjait egymásba fűzi, vonásai összefutnak, vadul mosolyg. Antónia (int, hogy fordítson.) No, fordíts már. (Maga fordít, egy kis ideig játszik még, Tárayra tekint, félbehagyja a zongorázást.) Irgalmas Isten, mi lelt Béla ? (Táray figyelem és öntudat nélkül maga elé néz és fagyosan mosolyog.) Antónia (fölugrik, hozzámegy.) Béla, az ég szerelmére, mi bajod ? Csak egy hangot, mi bajod ? 2*