Városi reáliskola, Esztergom, 1891

8 ránehezedik." Odább azt mondja Grimm: „Ha mithosz és történet bensőbben találkoznak és egyesülnek, akkor az eposz alakulni kezd és szövi fonalát." Valamennyi nép közül a görögöknél tűnnek fel legtisztábban eme fejlődési fokozatok. Eposzukban mithosz és történeti monda benső összefüggésben áll. Az emberek o o mellett még istenek is fellépnek. A német nemzeti eposzban, a Nibelung-énekben már az isteni uralmat háttérbe szorítva látjuk; a hősök személyes ereje lép előtérbe. Az előbbiekből kitűnik, miért kellett oly népeknél, mint pld. a görögöknél és germánoknál, a melyeknek zavartalan nemzeti fejlődésük volt, legelőször az epikai költészetnek kifejlődnie. A lírai költészet lényegében rejlik, hogy m i nd e n időn áthúzódik; csak egyes idő szakokban válik túlnyomóvá. Eposz annyi mint szó, beszéd, élő népmonda. Minden népnek, a mely beszélni tud, vannak eposzai, mondja Herder; mert beszéd és elbeszélés útján alakúit minden egyes része. Az egész oly tárgyakhoz és mesékhez kapcsolódott, a melyek a nemzetre nevezetesek, érdekesek, dicsőségesek voltak, eseményekhez, hőseik sorsához, kalandjaihoz. A népénekek a körülmények, helyi viszonyok és idők gyermekei. Ezek rendezőit nem nevezhetjük meg, épen azért, mert a szó élő, vagy mint Homeros mondja „szárnyas." Valamely egyén szerencsés kifejezésre juttatja azt, a mi mindenkit foglalkoztat; neve elhangzik, mert az összeség érzése szerint énekelt. A monda vagy a dal a népnek tulajdona marad. A népmonda a képzelet és régi történet gyermeke, élő fama; ez terjed, növekszik és alakúi az idő haladtával. Az ilynemű népénekek alkalmi rendezője egyik elbeszélést a másik mellé sorozza, de maga semmit sem tesz hozzá. Ily úton az egész bizonyos egységet nyer, a menynyiben az epikai esemény egy egyénnel, a hőssel olvad össze, a kinek sorsát elbeszéli. E körül mozognak más epikus személyiségek. Az ily úton keletkezett történet a tulajdonképeni népeposz; ezt nem egy költő csinálja, hanem inkább a nép szájában alakúi s egyes költők vagy feldolgozók ezeket a részeket többé-kevésbbé művészies egységgé állítják össze. A természeti vagy népeposz mindig valamely nép gyermekkorába esik s a monda és történet határát jelöli. A