Városi reáliskola, Esztergom, 1877

24 A szolgák utolsó osztályát a szoros értelemben vett rabszolgák képezték, kiket urok dologként vásárra vihetett. Ezek sorsa is tetemesen különbözött az ó-kor mancipiumaétól. Ingó vagyont szerezhettek — mig az ókori rabszolgák mindenükkel uraiknak tartoztak, — a germánok rabszolgáihoz hasonlitottak, kikről Tacitus aztirja: „nem ugy bánnak velük mint mi. Mindenkinek külön háza, tűzhelye van. Az úr kiszabja, hogy menynyi terménnyel, barommal, vagy ruha-darabbal tartozik; eddig terjed szolgasága." ') Említést tesznek még okmányaink a hadbéresek (comites) és a zsoldosokról, kik a királyt hadjárataiban kisérték s kikre a pogány vallás eltörlése miatt támadott lázadásokban a királyságnak nagy szüksége volt. E néposztályok közül, hajdan a várak kicsinysége miatt csak a várnagy, a püspök, apát és várőrök lakhattak a várban, a székesegyház vagy a monostor körül; a várjobbágyok, várnép, udvarnokok és szolgák a várak aljában az udvarnoki falukban laktak. Ezek azon néposztályok, melyek sok becses elemet rejtettek magukban a polgári rend számára. A várszerkezetből indult ki azon néposztály, mely a mint magát szervezte, a többi osztályokból elvált; ez volt a polgárság. A polgári rend bölcsői a városok. A városok mint elnevezésük is mutatja, a várakhoz tartoztak. Hogy a várak mindazzal, a mi élelem és védelem szempontjából szükségesek valának elláttassanak, kézműveseket, iparosokat kellett közelében letelepiteni. Zólyom vára körül a faluk nevei máig azon heKézaynak „De udvarnicis" cirnü munkája után, többen — Hetényi sz. István törvényeire hivatkozva — a szabad rendűek közé sorozzák őket. Azonban habár főleg a felsőbb ministerialisok, a fejedelmi udvarokban, foglalkozásuknál fogva, a szabadokhoz hasonlitottak is , és a kereszténység a szolgaság sanyarú állapotát megenyhité is, — az udvarnokok mint szolgák, a földhöz voltak láncolva. V. ö. Szalay Magy. Tört. I. 114. 115. ') „Ceteris servis non in nostrum morém . . utuntur. Suam quisque sedem, suos penates regit. Frumenti modum Dominus, aut pecoris, aut vestis, ut colono injungit, et hactenus paret,

1' Germ. cap. 25.