Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1942
28 lai leventeparancsnok vezetése alá helyezték, akinek közvetlen felettese a könnyű hadosztály leventeparancsnok. A változtatás elgondolásának megfelelően iskolánk leventeparancsnoka az intézet igazgatója lett. Az 1. sz. leventecsapat parancsnoka Kádi Győző, a 2.-é Boromissza Gyula, a tanári kar részéről közreműködött még Sághegyi Medárd. A leventeképzést így teljesen bele tudtuk illeszteni az iskolai élet keretei közé. Az anyagot az idei évben már az iskolánkívüli csapatokétól eltérően állapították meg. Készültünk a leventepróbákra, a kötelezőkön kívül az V. szakasz az I., a VII. szakasz a II. próbát is letette. A VIII. osztály valamennyi tagja megfelelt a H. próba követelményeinek. A leventemunka irányításában jelentős szerepet juttattunk az ifjúvezetőknek. Az elmúlt iskolaévben 26 növendékünk vett részt eredménnyel a vezetőképző szakasz munkájában, rajtuk kívül 10-en voltak a nyári leventetáborokban. Az idei évben az Esztergomban, ill. Dorogon (és Tokodon) felállított ifjúvezetőképző csapat 4 szakasza közül háromnak vezetősége jórészt intézetünk növendékeiből került ki (összesen 12). Az intézeti leventecsapat szakasz- és rajparancsnokai is legnagyobbrészt kiképzett ifjúvezetőkből került ki, akik általában lelkesedéssel végezték munkájukat és jól megállták helyüket. Az említett ifjúvezetőképző szakaszokban 21 növendékünk nyert kiképzést. Kiválasztásuk a tanári kar véleménye alapján történt, kiképzésüket állandó figyelemmel kisértük. Végzett jó munkájuk alapján reményünk van arra, hogy a jövő évi szervezetben megfelelő megbízatást tudnak majd betölteni. Az idén megszervezték az ifjúvezetők szabadidőmunkáját. A sokirányú elfoglaltság miatt ez a munka nagy nehézségbe ütközött. A tanulmányi csoportban néhány növendékünk dolgozott, az ifjúvezetői kör keretében nyújtottunk továbbképzést az iskolai csapat ifjúvezetőinek. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ifjúvezetői munka irányítói és az intézet vezetősége között teljes egyetértés uralkodott. A leventeképzés keretében ősszel félnapos hadijátékot rendeztünk. Nagy gondot fordítottunk a céllövésre, tavasszal a VII. és VIII. szakasz éleslövészeten vett részt. A téli hónapokban Cseicsner Rezső úr szines vetítettképes előadást tartott Esztergom városáról. Vplt szó a mezőgazdasági kérdésekről és a biztosításról. Tavasszal került sor a nánai páncélos zászlóalj parancsnokság szíves előzékenységéből harckocsi bemutatóra, A bevezető előadás után a fiúk belülről megnézhették a harckocsikat, néhányan közülük pedig beülhettek mozgó harckocsiba. Leventemunkánkat Tenke Lajos ezredes, a komáromi 6. könnyű hadosztály leventeparancsnoka szemlélte meg. A H-próba bizottságának elnöke Koffler Gyula alezredes, Esztergom városi leventeparancsnok. A leventeparancsnokságok részéről mindig tapasztalt készséges jóindulat volt alapja az eredményes egyetértő munkának. Három tanulónk részesült vitorlázó repülő kiképzésben. A leventeegyesület keretében megindult repülőmodellezésben is több tanulónk vett részt. A jelen év eredményei szép reményekre jogosítanak. A további fejlődés érdekében azonban szükséges a leventeképzés anyagának és a honvédelmi ismeretekkel bővült iskolai tananyagnak összhangba hozása, az ifjúsági egyesületek és az ifjúvezetőképzés munkájának egységes rendezése. Szorgos gonddal kellene azután az adminisztráció egyszerűsítésére és csökkentésére is törekedni, ami jelenleg az iskolai leventeparancsnokságnak jelentős terhe. B) Értelmi nevelés. ,,A középiskola a nemzeti életben vezető szerepre hivatott értelmiség nevelésére szolgáló iskolafaj ... A középiskolától távol kell tartanunk azokat, akik magasabb tudományos kiképzésre nem bírnak kellő készséggel." Az 1934-es középiskolai