Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1941

18 Ez hozza majd meg az ember boldogságát ! Szabadítsátok fel az egyént, ne szabjatok korlátokat elméjének, szívének, akaratának, meglátjátok, boldog lesz az ember ! Ezt hirdették a liberalizmus prófétái és sehol oly makacs elszántsággal, olyan vak megátalkodottsággal nem ragaszkodtak hozzá, mint édes hazánkban, ahol akkor a sajtóban és az irodalomban a a szabadkőművesek uralkodtak. És mi volt az eredmény ? Felszabadult az ész, de szabadságát nem arra használta, hogy annál nagyobb eréllyel kutassa, keresse az igazságot, hanem büszke öntudattal önmagát tette meg az igazság döntőbírájává, sőt az igazság forrásává. De amikor kiderült, hogy minden egyes ember esze más és más utakon jár s hogy nincs két bölcselő, aki az emberi élet célját és értelmét ugyanazon az úton keresné, akkor az igazságnak is befellegzett. A korlátlan szabadsággal rendelkező ész nem akart meghódolni a kinyilatkoztatott igazság, a hit előtt, ezt magához méltatlannak tartotta, a bölcselet útvesztőjében pedig vak sötétségben támolygott. Mikor az igazság az emberi vélekedések ingoványában elsüllyedt, ennek természetes következménye volt, hogy az erkölcsnek épületét sem lehetett szilárd alapokra felépíteni. Nem csoda, hogy egy német író könyvet írt ezzel a címmel: ,,

Durch den Liberalismus zum Anarchismus" s ebben kimutatta, hogy a liberalizmus, ha azt teljes következetességgel végrehajtják, a tökéletes erkölcsi csődbe, az anarchiába vezet. Legszembetűnőbben mégis gazdasági téren mutatkozott meg a túlzott individualizmusnak vagyis a liberalizmusnak százakat és ezreket, egész társadalmi rétegeket elpusztító szörnyű hatása. Mi volt a liberalizmus gazdasági téren ? Nem volt más, mint korlátlan rászabadítása az erősnek a gyöngének, a szegénynek pusztulnia kellett, az bizonyításra nem szorul. A liberalizmus végig száguldott az egész világon s míg egyrészt minden érték, föld, ház, gyár a tízezernyi gazdagnak, erősnek lett tulajdona, addig százezrek, milliók vesztették el kis földecskéjüket, házacskájukat és elsüllyedtek a nincstelenség ingoványában. Proletárokká lettek, vagyis olyan emberekké, akik teljes bizonytalanságban lebegnek, mert sem a kenyerük, sem a ruhájuk, sem a tető a fejük felett nincs biztosítva a holnapi napra. Koldusok lettek, pedig tudjuk, hogy koldus népnek csak koldus erkölcse lehet. Ide juttatta a világot a túlzott individualizmus, a liberalizmus. De akkor nagyot fordult a világ. Nem mondom, hogy hirtelen történt ez a fordulat, de lassan mégis megtörtént. A kicsinyek, a nincstelenek, a proletárok egymásra találtak. Ráeszméltek arra, hogy sokan vannak és hogy ez a sokaság erőt jelent, erőt, de csak akkor, ha összefognak, ha egyet akarnak. Megállapították, hogy az ő munkájuk tartja fenn és gyarapítja a gazdagok vagyonát s nekik mindazáltal csak morzsák jutnak a dús asztalról. Ebben meg nem nyugodhatnak. Követelik részüket ! De hogyan jutnak célhoz ? ők gyengék, mert szegények. Velük szemben állanak a gazdagok, az erősek. „Igen, de mi sokan vagyunk, mondották és ha