Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1941

17 zatát csak részben találhatjuk meg a szent hivatásban, amelyet Isten kegyelme sugall a tökéletességre törekvő lelkeknek. Hiszen tudjuk, hogy a természetfölötti, kegyelmi erők a természetre építenek, kell tehát, hogy természetes okai is legyenek annak a fölséges szellemi épületnek, amelyet a bencés rendben közel másfélezer év óta csodál a világ. Ennek természetes okát, ha mai nyelven szólok, így fejezhetem ki : Szent Benedek az ő nagy művében az individualista törekvéseket a kollektív célokkal csodálatos harmóniába tudta összeolvasztani. Közösségeket alkotott, mert jól tudta, hogy a közösségben rejlik az erő és hogy nagy célokat elérni, nagy terveket megvalósítani csak sokaknak egy célra irányított közös törekvésével lehet. Összegyűjtötte a tökéletességre törekvő egyéneket, családoka alkotott belőlük. Minden egyesnek meg kellett hoznia a maga áldozatát a köznek érdekében. Tehetségét, munkáját a köznek szolgálatába kellett állítania. Jól tudta Szent Benedek, hogy ekkora áldozatot az emberi lélektől kierőszakolni nem lehet, ezt csak önként, szabadon, szeretetből, lelkesedésből tudja az ember teljesíteni. Ezért nem törte le az ember lelkét, nem vette el szabadságát. A regulán végig vonul az embernek, a szabad egyénnek megbecsülése. Mindjárt a II. fejezetben, ahol az apátnak hivatásáról, tisztéről, de főleg nagy felelősségéről és kötelességeiről szól, hangsúlyozza, hogy vegye figyelembe alattvalóinak jellemét és a velük való bánásmódot, szigort vagy szelídséget, korholást vagy dicséretet a szerint alkalmazza, amint azt az egyesek lelkülete kívánja. A rá következő fejezetben pedig mindjárt arról szól, hogy ha nagy fontosságú ügyek fordulnak elő a kolostorban, akkor a rendtársakat, a fiatalabbakat is bele kell vonni a tanácskozásba. „Azért mondtuk pedig, hogy mindnyájukat hívja meg a tanácskozásra, minthogy gyakran a fiatalabbaknak jelenti ki az Ür, ami jobb." Ez az egyetlen mondat és a benne kifejezésre találó elv reá nyomja bélyegét az egész regulára. A rendtagok mint egyéniségek élnek és szabadon, meggyőződésből, önálló hivatásérzésből simulnak bele a nagy közösségbe. Az a közösség, amely ilyen egyénekből tevődik össze, valóban erőt, nagy összetartó és kifelé ható erőt jelent. Itt az egyének nem mennek ki jobbra, ki balra, nem járnak külön utakon. Mind egyet akarnak, habár nem kényszer alatt, hanem szabadon, önállóan teljesítik a rájuk bízott feladatokat. Ez az, amiről mondottam, hogy individualizmus és kollektivizmus párosul a szentbenedeki regulában szép harmóniában. Individualizmus és kollektivizmus ! Sok szó esik a mi korunkban erről a két irányról és rendszerről. De vájjon megtaláljuk-e korunk individualista és kollektív módszereiben a szentbenedeki bölcseséget ? Az elmúlt század második felében s még századunk első évtizedeiben is Európa szellemi és gazdasági világában az individualizmus volt a vezércsillag. A neve akkor ,,liberalizmus" volt. Gyönyörű, sokat igérő név ! Szabadság ! 4