Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

89 Beszédei ezért kivétel nélkül ünnepi színezetűek, a nemes pátosz illetődésével fognak, ragadnak és emelnek tisztább világok felé. 1892-ben a koronázás huszonötéves évfordulóján a nemzet szíve szerint szól koronás urához. Magyar főpap így még nem beszélt királyához. A „Te" megszólítás a legmélyebb hódolat és tisztelet hangján csendül. A fájdalmas igazságokat lelkének veleszületett finomságával szelídíti. Ezért elmarad a bántó íz keserűsége. A királyi hallgató férfias, egy nemzet baját-keservét megértő szívében csak magasztos érzés jelentkezhetik. Az uralkodó személyének juttatott szavak legszebb dicsérete a legelső magyar ember munkás, királyi életének : Nem a hatalom zsámolyává, hanem a munka oltárává teszed a trónt s rajta az odaadás áldozatává az uralkodást. Ezredéves ünnepünk alkalmával újra szólhat felkent királyához, a könnyező királynéhoz, nemzetéhez. A történetíró átfogó tudásával idézi a lefutott ezer esztendő bukással zuhanó, felemelkedésekkel vigasztaló eseményeit. Rámutat az előttünk álló új ezer évre, a határkő másik oldalára, „mely a beláthatatlan jövő számára még üresen áll." A fennmaradásunk feltételeit fejtegető, sorakoztató, imádságszerű beszéd prófétaiélek ajkáról száll. Minden sorát megilleti, hogy bevezetésképen odakerüljön létünk második ezerévének üres lapjára, mint a magyar nemzet köszönő-kérőimádsága, hálaéneke, fogadalma. Ez a beszéd egymagában monumentálissá emeli és erősíti a zengőszavú főpap finom, törékeny alakját az ezredéves emlékünnep ujjongó, színes, aranyos, selymes-bársonyos környezetében. XIII. Leó pápa püspöki jubileuma, Erzsébet királyné, III. Béla király gyászünnepe, a magyar kereszténység kilencszázados évfordulója, kataklizmás idők sodrában a magyar család védelme ismételten alkalmat szolgáltat szónoki tehetségének ragyogtatására. Egyházi beszédei a vallás és erkölcs bátorhangú, tüzesszavú, egyben alázatos szívű védelmezőjének mutatják. Az igehirdetést gyakorolta legszívesebben, legodaadóbban hercegprímási tisztében, méltóságában. A prímássága idején kezdődött katolikus nagygyűléseken, a Szent IstvánTársulat közgyűlésein remekbeszabott beszédei az elvitathatatlan katolikus jogokat hirdették, tárták a sebeket, fejtegették a kor szellemi életét mozgató nagy kérdéseket. Itt is, ott is felcsendülő megszólalásai a legkiválóbb magyar szónokok sorába emelik az okos, díszes, zengő szavak, mélyen járó gondolatok bíboros fejedelmét. Az egyházpolitikai harcok duló hadimezején alulmaradt, csatát vesztett. Tehetsége, világos látása, átfogó tudása megvolt a csaták vezetéséhez. Nem ezeken, nem személyén mult a történelmi magyar katolikus egyházra zuhanó súlyos veszteség. Krisztus magyar földön élő egyházának legválságosabb korszakában került kezébe a hajó kormánya, egy minden oldalról megtámadott súlyos örökség temérdek nehezékével. Mindezt nagyon jól tudta. Erőinek számbavételekor nem esett számítási hiba. Őszintén mondhatta a győrieknek: „Előre látom, hogy hajóm egy zajos tenger hullámaival fog megküzdeni." Ezért vona-