Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

12 adathalmazok művészi rendszerbefogtalása volt ; melyből nem hiányzott a legjelentéktelenebb nyelvemlék vagy protestáns polémia taglalása sem, csak éppen egy maradt ki belőle : a lélek, a szellem, mely az egész irodalmunkat megalkotta és éltette századokon át. Ez az irodalomtörténet vonult be a középiskolába is, hogy lélektelen oktatásával kiöljön minden érdeklődést az irodalom igazi értékei, lényege iránt. Ennek az irodalomoktatásnak sínyli gyászos következményeit sok tekintetben még ma is egész irodalmi életünk. Hála Istennek, ma már más világot élünk. Új szellem ihlet a tudományos, így az irodalomtörténeti kutatásban is ; ez az új szellem vonult be a középiskolai oktatásba is. Ma már — különösen az új tanterv óta — irodalmat tanítanak a középiskolában. Ez folyik már az első osztály meséivel is, ez tetéződik be a nyolcadik osztály rendszerezésében is. Az olvasás maga áll ma a tanítás középpontjában, hogy megtanítson a szép magyar szóra és a komoly, értékes irodalmi olvasmány állandó szükségletévé váljék a tanulóknak. Ez a mai középiskolai magyartanítás központi elgondolása : ezért van minden ismeretközlés, minden részlettanulmány. Jövő kihatásait tekintve rendkívül nagy fontosságú ez az elgondolás. Arra van hivatva, hogy megnevelje irodalmi életünk legfontosabb hordozóját, az olvasóközönséget. Mert az irodalom elképzelhetetlen e nélkül. Ma is forgalomban vannak még az olyan irodalomtörténeti tankönyvek, amelyek tovább szajkózzák a régen elavult, semmitmondó meghatározást : „Az irodalomtörténet a művészi értékű, maradandó írásművek összesége", stb. . . . Ma azonban már ezen is túljutottunk. Mert az irodalom sokkal több ennél : élet. Életszerű kapcsolat az írók és műveik meg az olvasóközönség között. Ezért természetes, ha ilyen fontos szerepe van az olvasóközönségnek az irodalomban, kialakulásának is sok tekintetben irányt szab. Különösen ma, amikor az irodalom — ha még olyan sovány módon is, de — megélhetést nyújt az íróknak. Az írónak is élnie kell, ezért ír. írni pedig csak olyant írhat, amit el is olvasnak. írását azonban csak akkor olvassák el, ha tetszik az olvasóknak. Azoknak pedig tetszik ma a kalandos vagy detektív-regény (a legszélesebb rétegekről beszélünk), mert idegizgalmakra van szükségük. Művészi értéket nem keres ez az olvasóközönség : nincs ideje rá, szórakozni akar. Más réteget kielégít több-kevesebb erotikum vagy művészi köntösbe csomagolt naturalizmus. Ilyenek megírásához pedig nem kell a Kemény Zsigmondok, Gárdonyik művészete. Az író tehát, hacsak belső szükséglete nem parancsolja, nem erőlteti meg magát : regényeket gyárt, de nem alkot. Ma már nincsenek Katona Józsefek, Kemény Zsigmondok, akik akkor is írnak, akkor is művészit alkotnak, ha a közönség éretlen is alkotásaik megértéséhez vagy érzéketlen a rejtett szépségek és mélységek iránt. Nincsenek ilyenek, mert műveiket nem olvasnák, nem vennék: nem volna tehát jó „üzlet", sőt kiadót sem találnának műveik megjelentetésére. Ezen kell tehát segítenie a mai irodalom-oktatásnak. Rá kell nevelnie a tanulót már gyermekkorában, hogy életszükséglete legyen a szép irodalmi olvasmány. Meg kell tanítania a szép mű élvezésére, rejtett szépségeinek felfedezésére. Ma azonban az a helyzet, hogy hihetetlen nehézségekkel kell e téren megküzdenie. Igazán ezt csak az látja, aki a probléma előtt áll és megoldani próbálja. Mert a mai tanulóifjúság a régebbi generációk sarjadéka : ép oly kevéssé van igénye a szép olvas-