Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1936
40 Virágos Kertje, Rózsafüzér Királynéja, Missziós Ifjúság, Szalézi Értesítő, Katolikus Gyermekvédelem. A missziók pártolását nagy szeretettel első gondjaink közé soroltuk. A „Négergyermek" 20 példányban került a fiúk, — kongreganisták és nem kongreganisták — kezébe. Sokan már sürgették, türelmetlenül várták a hónap közepe felé. A gimnázium „Fülöpke"-perselyébe is gurultak a fillérek (sokszor a tízórai ára, vagy ami abból megmaradt). Az év folyamán 43 P gyűlt össze a missziók céljaira. Különösen karácsony körül nagy buzgalommal folyt a staniol gyűjtése. Szép volt az eredmény is. Néhány kgr. súlyú csomag gyűlt össze. De mint leghatásosabb eszközt sok-sok imát küldtünk az égbe, s kértük a világ Urát, hogy jöjjön el az Ö országa. Gyorsírókörünk a jelen iskolai évben 67 taggal kezdte meg működését. A szeptember hó 23-án tartott megnyitó közgyűlésen megválasztottuk a kör tisztviselőit. Elnök: Máriássy M. VIII. o. t., alelnök: Zsiga L. VIII. o. t., jegyző: Schläffer Ö. VII. o. t., ellenőr: Steiner F. VIII. o. t., pénztárosok : Hollósy M. VIII., Szecsányi A. VII., Bátky J. VI., Borz L. V. o. t. A választmány tagjai: Régeni L. VIII., Bátky J. VI., Murányi A. V. o. t. A tagok 6 csoportba osztva heti 1 —2 órában gyakorolták és tökéletesítették gyorsírási ismereteiket a főbb tisztviselők vezetése és az elnök ellenőrzése alatt. A munkakedv fokozására a csoportokon belül és kétkét csoport között többször rendeztünk kisebb versenyeket, sőt február 28-án egy nagyszabású háziversenyt is rendeztünk. A kör tagjai versenyeztek a 200-as, 120-as, 100-as, 80-as és 60-as fokon. A 200-as fok nyertese Máriássy M. 2. Steiner F. 3. Márkus P. A 120-as fokon : 1. Steiner F., 2. Jándi A, 3. Mákus P. A 100-as fokon: 1. Jándi A., 2. Veszelovszky V., 3. Pollák F. A 80-as fokon: 1. Lestál L„ 2. Borz L. A 60-as fokon: 1. Tóth G., 2. Borz L., 3. Berényi Sz. — Az idén a körülmények szerencsétlen alakulása miatt sem a Budapesten, sem az Esztergomban tartott gyorsíróversenyen nem vehettünk részt, de a „Gyorsíró" nagy szabatossági pályázatán a kör több tagja szerepelt. Ifjúsági sportkör. A sportkör neve : Vak Bottyán Ifjúsági Sportkör. Budapestvidéki tankerület, déli rész, esztergomi csoport. A sportkör igazolási száma 34., a megalakulás ideje 1J25. évi szeptember 18. A sportkör tiszteletbeli elnöke : dr. Balogh Albin igazgató, vezetőtanára : Boromissza Gyula testn. tan., lakáscíme : Bíró út (Sziget). A vezetőtanár testnevelési tanár. A beiratkozott r. tanulók száma: 375, a mt. száma: 116, a testnevelési járulék fizetése alól felmentést kapott 16 tanuló. A testgyakorlás alól felmentett tanulók száma: minden alól felmentve egész évre : 12, részben felmentve 4, rövidebb időre, de legalább félévre felmentve 6. A sportkörben működő tagok száma korosztályok szerint: I. k. o. (10-12 évesek): 34. II. k. o. (13-14 é.) : 50, III. k. o. (15 — 16 é.); 78, IV. k. o. (17—18. é.): 75, összesen: 237. A működő szak osztályok a következők : játék, torna, atlétika, úszás, vívás, télisport, evezés, céllövés és repülőmodellkészítés. Az intézetnek saját tornaterme van 140 m 2 területű, padozata hajópadló. Játékra alkalmas udvara nincs, területe 70x7.50 m = 595 m 2. Külön sporttelepe van futó- és ugrópályákkal, futballpályával és játszótérrel, területe kb 3 kat. hold : itt gyakorolnak a tagok. A sporttelepnek van 9.50x20 m-es uszodája, két tenniszpályája, csónakháza, öltöző és zuhanyozóval, külön atlétikai öltözőhelyisége, a manzardon cserkészotthonnal. A rendes tanulók közül úszni megtanult az elmúlt iskolai évben 42 tanuló, úszni tud 370 tanuló. A