Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1936

41 téli sportok űzésére van alkalom (korcsolyázás, sízés és ródlizás.) Az intézetnek saját korcsolyapályája van. A sportkör szereplése a következő volt : 1. Az Aero szakosztály részt vett szept. 20-án a MOVERO által rendezett repülőmodell-versenyen, ahol Babura K. V. o. t. II. dijat nyert. 2. Atlétika. Résztvettünk a helybeli Testnevelési Felügyelőség rende­zésében a szokásos kegyeleti stafétafutásban, ahol intézetünk az összes ka/egoriák között első helyen végzett, így elnyerte a középiskolák szá­mára kiírt örökös vándordíjat. A szokásos mezei futóversenyt az idén is megrendeztük 3000 m-es távon, ahol a tavalyi két győztes : Rapai F. VII. o. t. és Boromissza Jenő VI. o. t. megismételték győzelmüket. 3. Céllövés. Október 18-án tartotta a Testnevelési felügyelőség a kö­zépiskolák számára kiírt céllövőversenyt, amelyen a gimnázium meg­nyerte a középfokú- és középiskolák számára alapított mindkét vándor­díjat. A csapat tagjai voltak: Lahucsky I. VIII. o. t., Némethy L. VIII. o. t., Apáti F. VIII. o. t., Bezemek B. VIL o. t., Gergely A. VII. o. t. Az elért eredmény 1253 egység. Egyénileg II. Gergely A. VII. o. t., III. Lahucsky J. VIII. o. t. Osszeredmény : 2 vándordíj, 12 érem és több emléktárgy. 4. Játék. A házi tenniszversenyt az ősz folyamán tartottuk, külön az alsó és külön a felső osztályosok számára. Mindkét csoportban a három első részesült díjazásban. Az első csoportban Gáthy Zs. V. o. t, nagy­ezüst, Jándy A. VIII. o. t. kisezüst és Bojtor G. VII. o. t. bronz érmet nyert, a második csoportban rendeztük meg az alsó osztályosok asztali tenniszversenyét. Első lett: Nyitrai S. IV. o- t„ II. Szabó J. II. o. t., III. Tibor E. IV. o. t. Valamennyi éremmel jutalmazva. Húsvét alatt újra dol­goztak az asztali tenniszezők, mert az alsós és felsós páros versenyeket akkor bonyolították le. A felsős párosban Szoleczky B. és Rottár Gy. V. o. tanulók, az alsós párosban Szabó F. és Nyitrai S. IV. o. t. voltak a győztesek. 5. Torna. December 15-én zajlott le az érseki tanítóképző rendezé­sében a MOTESz jelvényszerző tornaversenye; jelentkezett 29 tanuló. Eredménye: 5 ezüst, 7 bronz és 17 vasjelvény. 6. Úszás. Szeptember 26-án intézetközi úszóversenyen vettünk részt a következő eredménnyel: 100 m úszásban I. Szabó P. VII. o. t. 1.33 p., II. Gerő B. VII. o. t. 1.45 p, 100 m-es gyorsúszásban I. Szabó P. VII. o. t. 1.17 p., 100 m.es mellúszásban II. Rapai F. VII. o. t. 1.32 p., 50 m-es hátúszásban II. Farnady E. V. o. t., 30 m-es hátúszásban holt­versenyben III. Kostyál E. II. o. t. , a 3x50 m-es vegyes stafétá­ban I. a gimn. csapata : Szabó P. VII. o. t., Rapai F. VII. o. t. és Szi­geti J. VIII. o. t. 1.46 p.— Május 29-én tartottuk a KISOK intézeti úszó­versenyt, amelyet szigorúan évjáratok szerint bonyolítottunk le. Kiemel­kedő eredmények az I. o. Schweitzer M. 42 mp-es gyorsúszása, Rapai F. VII. o. 100 m mellúszása 1.31.5 és a IV. k. o. 3x100 m es stafétája 4.43 p idővel. Szünidei beosztást nem kap egy tanuló sem. A sportkör mult évi maradványa 111.24 P, a jelen tanévben befolyt 40 °/o-os részesedés 456 P. Az összes bevétel : 1585.67 P, az összes kiadás : 1573 55 P, maradvány a következő esztendőre: 12T2 P. Évzáró ünnepélyünket június hó 13-án tartottuk saját sporttelepün­kön, nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében. Növelte a nap jelen­tőségét, hogy az ünnepélyen nagy számban vettek részt volt növendé-

Next

/
Thumbnails
Contents