Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1936

33 Tanulmányi szempontból intézetünk az idén már egészen a pan­nonhalmi katolikus főigazgatóság rendelkezése alá került, a budapest­vidéki tankerület kir. főigazgatója az állami ellenőrzés szerepét tölti be. Minthogy azonban mind dr. Kocsis Lénárd mint a katolikus, mind pedig dr. Kemenes Illés, mint az állami tanker, kir. főigazgatóság veze­tője személyében a régi vezetőket tisztelhetjük, az irodai ügyeket, a hiva­talos fölterjesztéseket nem számítva, az intézet élete minden változás nélkül a régi utakon és módon folyt. Az eredménnyel általában meg lehetünk elégedve. Növendékeink legnagyobb része szorgalmasan dolgozott s így a tanári kar lelkiisme­retes, következetes munkája a legtöbbnél elérte a megfelelő eredményt. A 45 perces órák behozatala tehetővé tette, hogy egyes rendkívüli tár­gyak óráit az utolsó, hatodik órán lehetett megtartani, úgy hogy dél­utánra csak művészeti, ill. sportolási elfoglaltság maradt. A bejáró tanulók számára a Máv. igazgatóságának és a helybeli állomásfőnökségnek elő­zékenysége lehetővé tette, hogy az utolsó órák után megfelelő vonatjuk legyen. Szives jóindulatukat e helyen is köszönjük. Az év végén az idén is rendeztünk rajzkiállítást, sőt tekintettel a közelgő Szent István évben tervezett intézetközi paedagogiai kiállításra, egy kis részletet bemutattunk az intézeti cserkészet és sport történetéből, valamint néhány könyvet és iratot az intézet régi történetére vonat­kozóan. Egészségügyi állapot. Diákjaink egészségi állapota az idén is — hála Istennek, kielégítő volt. Az influenza a mostani tanév folyamán csak szórványosan, de többször súlyos formában jelentkezett. Tüdőcsúcshurut és a szívműködés zavarai mellett még elvétve ideges bántalmak is mu­tatkoztak néhány diákunknál. Dr. Berényi Zsigmond tiszti főorvos, iskola­orvos és Boromissza Gyula testnevelési tanár állandóan éber figyelem­mel kisérték növendékeink egészségi állapotát és lehetőleg azonnal meg­tettük a szükséges intézkedéseket. Dr. Berényi Zsigmond tiszti főorvos két ízben tartott szemvizsgálatot, trachomás megbetegedést nem talált. Iskola-fogorvosi munka. A folyó iskolai évben is tovább folytattuk dr. Décsi Ferenc vezetésével a jól bevált fogorvosi ellátást, melynek eredményét alanti kimutatás ismerteti : >> S « ? F Részt­Êp­Kezeltek A végzett Összesen M O .O N tr­1 en vettek fogûak száma tömés idegkeze­lés foghúzás Összesen I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 66 64 36 45 49 42 48 34 47 37 19 24 42 38 40 25 5 11 4 6 15 12 14 8 42 26 15 18 27 26 26 17 114 45 20 39 51 51 87 33 11 9 2 4 3 4 4 5 4 2 4 3 2 3 129 56 22 47 57 57 94 38 384 272 75 197 440 42 18 500 Szülői értekezletek. A növendékek szüleit az idén is két ízben hívtuk közös ügyeink megbeszélésére. November 28-án Simon Árkád az 2

Next

/
Thumbnails
Contents