Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1936

34 otthon, különösen az édesanya nevelő szerepéről, április 28-án Kovács Tóbiás a jó modorról, vitéz Sághy Antal dorogi főfelügyelő a katolikus sajtóról tartott előadást. A szülők nagy számmal jelentek meg mindkét alkalommal és élénk érdeklődéssel figyelték az előadásokat, A tanárok fogadó óráin, sőt azokon kivül is a szülők sűrűn érdeklődtek fiaik elő­menetele és a jövő lehetőségei iránt. A tanári kar tagjai készséggel szol­gáltak tanáccsal, fölvilágosítással. Az együttműködés jó hatása szemmel látható volt. Intézetközi értekezleiek. A néhány éve megindult és kétségen kívül eredményesnek bizonyult intézetközi értekezleteket az idei tanévben is megtartottuk. Dr. Kemenes Illés tanker, kir. főigazgató úr maga tartotta a december 2-án tartott első értekezleten az első előadást és a nagy számban egybegyűlt esztergomi és esztergomvidéki tantestületi tagokhoz a magyar nemzeti nevelés eszközeiről és módjairól lelkes szózatot inté­zett s ebben értékes irányítást adott. Mohácsy Károly tokod-üveggyári tanító a gyakorlatok javítására vonatkozóan nyújtott rendkívül gyakorlati útmutatásokat és példákat, az intézet igazgatója a Szent István-év pae­dagogiai vonatkozásairól szólt. A második intézetközi értekezlet tárgya a Szent István év paeda­gogiai programmjának megbeszélése volt. Az intézet igazgatója terjesz­tett első tervezetet, s ezt részletesen megtárgyalták. A jubileumi évben az esztergomi és esztergomkörnyéki iskolák nagyarányú szabadtéri elő­adást fognak rendezni és az összes iskolákat egybefoglaló paedagogiai kiállításon mutatják be az esztergomi gyermeket és tevékenységét. Nagy rendező gárdát választattak a hatalmas feladat ellátására, melyben mint az intézetközi értekezletek ügyének előmozdításában egyáltalán vitéz Szabó István kir. tanfelügyelő úr is igen tevékeny részt vesz. Külön kell kiemelnünk azt-a szíves érdeklődést, mellyel dr. Kemenes Illés tanker, kir. főigazgató úr fölkarolta az intézetközi értekezletek ügyét. Minden egyes alkalommal jólesően kell megállapítani az értekezle­teknek meleg, kollégiális érzéstől áthatott hangulatát, mely kölcsönös megbecsülésben, egymás munkájának értékelésében és az eredménye­ket látva a növendékek előhaladásában is megnyilvánult, mint erre ép­pen az első osztályosoknál igen világos példákat láthattunk. Az együttműködés előmozdítására hivatott kölcsönös hospitálás az idén is folyt ; intézetünk több tanára vett részt a helybeli elemi iskolák óráin és ottani kollégáink részéről mindenkor a legszívesebb fogadta* tást és előzékenységet tapasztalták. Ifjúsági körök. Önképzőkör. A Czuczor Gergely Önképzőkör igazi munkája a szak­osztályok keretein belül folyt le. Kisebb csoportokkal ugyanis intenzivebb munkát végezhettünk és jobban biztosíthattuk az általános műveltség megszerzése mellett a speciális érdeklődés kielégítését. A kör tagjainak egységes szereplése csak a nyilvános iskolai ünnepélyek és a jubileumi évre való készülés keretében történt. A tagok munkakedvének fokozá­sára pályatételeket tűztünk ki. Az eredményről a szakosztályok műkö­désének ismertetése után számolunk be. Szépirodalmi szakosztály. Főfeladatának a „fakadó rügyek" felfede­zését és kibontását tekintette. Lelkesedéssel és néha bíztató sikerrel sze­repeitek tagjai az ifjúsági folyóiratok hasábjain is. Belső munkánk kettős

Next

/
Thumbnails
Contents