Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1931
lü méltóságáról- A sajtó és közvélemény súlyos jogsérelmet látott Vaszary lemondatásában s részére igazságot követelt. Ez az akció ellenakciót váltott ki s a kormány nem késlekedett Vaszary Kolost úgy odaállítani a magyar közvélemény elé, mint aki saját és az Érsekség javait elpazarolta. Ez az egész kérdés politikummá vált, s ezzel megnehezedett annak a lehetősége, hogy abban az igazság érvényesüljön. Vaszary Kolost követeléseire megholtnak, tartozásaira nézve élőnek nyilvánították. Voltak napok, midőn attól kellett tartani, hogy Vaszary Kolos csődbe kerül s neve a legnagyobb megszégyenítésnek lesz kitéve. Vaszary Kolost e nehéz ideiben mindenki elhagyta, csak hűséges titkára, majd segédpüspöke Kohl Medárd, maradt vele és fogta föl az ő nagy Urát érő kegyetlen támadásokat. Őneki gyakorlata volt ebben, mert ifjú korában majdnem halálos sebet is szenvedett Uráért. Vaszary Kolosnak a királyhoz intézett utolsó irata érdemel említést. A kormány ugyanis lefoglalta a Hercegprímás 120.000 koronás évjáradékát és neki ebből burkoltan 60.000 koronát visszaadott, és mindezt azzal qz indokolással tette, hogy a hercegprímást megkímélje a hitelezők zaklatásától. Vaszary Kolos nem bírta elviselni e jogsérelmet és ekép írt fel a minisztérium útján a királyhoz. Nagy figyelemre érdemes ezen felirattervezet, amelyben a bibornok e járadéklefoglalás ellen Őfelségénél tiltakozását akarta kifejezni, ám e felirat a közbejött háború miatt nem került Őfelsége elé. E feliratban a bibornok a következőket írja járadéka lefoglalását illetőleg : „Nem kerülte el figyelmemet Nagyméltóságú m. kir. Kultuszminiszter úr átiratának azon része, amely az egész 120.01)0 korona járadéknak lefoglalását s utóbb mégis 60.000 korona összeg folyósítását azzal indokolja, hogy a hitelezők egész raja támadt ellenem s így nehogy ezek zaklatásának legyek kitéve, indokoltnak mutatkozott a magánhitelezőket megelőzendő, az egész járadékot az Érsekség javára lefoglalni s abból nekem utóbb mégis 60.000 koronát folyósítani. Mindenkor, de különösen jelen helyzetemben, midőn meghurcolva állok a magyar katholicizmus színe előtt s midőn idegennek érzem magam csekély javaimban, amelyek körülvesznek, vigasztaló törődött lelkemnek, bárkinek aggódása sorsomért. Mégis lelkem egész erejével s erkölcsi értékem egész teljességével kell tiltakoznom Nagyméltóságod soraiban megnyilatkozó szavak s intenciók ellen. Nem fér össze az Érsekség erkölcsi helyzetével, én pedig óvást emelek az ellen, hogy magánhitelezők anyagi károsításával jussak anyagi előnyökhöz. Ha vannak magánhitelezőim, úgy azok vigyék el mindenemet, amim van. Követelésük nem lesz zaklatás, csak a jog érvényesítése. Az ellen, hogy a magánhitelezők elől valamely kerülő úton bármi is javamra biztosíttassék, — mint a bűntető törvénybe és a jó erkölcsbe ütköző cselekmény ellen kifejezetten tiltakoznom kell. E helyt nem említhető Ő császári és apostoli kir. Felsége felelőtlen személye, — de Nagyméltóságod bölcsességéről sem szabad feltételeznem, hogy akár az Érsekség, akár az én érdekemben bármit is elvonjon a magánhitelezők elől. Ezért a hozott határozatnak e tárgyban irt sorait olybá kell tekintenem, amelynek hordereje s kellő jogi jelentősége nem került megfontolt bírálat alá, ismételten hangsúlyozom : nem akarok kitérni magánhitejezők jogos követelései elől s ha mégis ezzel a célzattal hozatott meg 0 császári és apostoli Felsége közölt elhatározása, folyamodom Nagyméltóságodhoz a hozott rendelkezés nyombani félretételéért, mert szerzetesi s egyben bibornoki méltóságom s legjobb lelkiismeretem nem
