Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1928

11 európai népekkel. 0 csak mentesíteni akar az anyagtól, hogy az ne húzza, vonja azt a lelket, akinek hivatása a magasba szárnyalni. Ugyancsak az alázatosság fejlesztése adja ajkára ugyanitt e szavakat: „Mindenre nézve, amit reábíznak, mintegy haszontalan és méltatlan munkásnak tartsa magát." A hetedik fokon saját csekélységünknek nemcsak külső megnyilvánulását, hanem belső, lelki, tudatos átérzését követeli. Az igazi alázatos ember mindenkinél alábbvalónak tartja magát. „Én pedig féreg vagyok és nem ember; emberek gyalázata és a nép megvetése." Nem is olyan túlságosan nehéz követelménye ez Szent Benedeknek. Hiszen Jézus Krisztusnak, isteni Megváltónknak egész élete tanúbizonysága annak, hogy miképpen lehet az ember mindenkinek szolgája igaz lélekkel, még isteni tulajdonságokkal is. E nagy alázatosság csak növeli az ember értékét, mások részéről is nagyobb a megbecsülés. A nyolcadik fokon a kolostor „közös szabályának" megtartására és az „elődök példájának" szem előtt tartására buzdít. Szent Benedek nem ok nélkül tartja szükségesnek e paragrafus beiktatását. Ha valaki híven, lelkiismeretesen akarja teljesíteni egy testület célját, ha valóban odaadással az illető testület tagjának akarja vallani magát, meg kell tartania az ott előírt szabályokat. Mindnyájan törvény alatt vagyunk. Még a társadalomtól teljesen elkülönített, mondjuk a „világtól" teljesen elzárt területen élő embernek is vannak törvényei, amelyek megtartására a természet figyelmezteti. Ha figyelmen kívül helyezi, elpusztul. Mennyivel inkább törvény alatt kell élnie az olyan embernek, aki az emberek közösségébe tartozik, legyen e közösség állam vagy Egyház. Jó keresztény ember csak az lehet, aki követi, megtartja mindazon szabályokat, amelyeket Egyháza eléje tár. Szent Benedek fiainak is meg kell tartani e testület szabályait, görcsösen kell ragaszkodniok minden jó és nemes hagyományhoz. Erőt, kitartást kell meriteniök a nagy elődök nemes példájából. Az alázatosság négy utolsó fokán Szent Benedek a testi és érzéki életet hozza összhangzásba az alázatosság követelményeivel. Szó van itt a beszéd, a nevetés megfegyelmezéséről, a helyes külső magatartásról. Ajánlja a kevés beszédet, mert a „sok beszédben nem kerülhető el a bűn." „A bölcset a kevésbeszédűségből ismerhetni meg." A külső magatartásban is meg kell mutatni a belső alázatosságot, legyen az ember bármilyen elfoglaltságban. A 8—20. fejezetekben Szent Benedek a közös imádságról szól. Mélyen átérezte, hogy ha az ember teljesen és tökéletesen meg akar hódolni az Isten előtt, imádságos lelkülettel kell járnia az élet útjait. Minden nagy munka ebből fakad, minden nemeset, jót ez mozgat. Hogy az ember le tudjon mondani, hogy a szelídséget, lelkének békéjét meg tudja őrizni, szüksége van az imádságra, a mély vallásosságra. Ennek tudatában részletesen meghatározta és pedagógiailag is remekül elrendezte a mondandó imádságokat. Es a történelem meg is mutatta, hogy Szent Benedeknek ez az imádságos szelleme mennyire hozzájárult az erkölcsök megszelídítéséhez. A középkor bencés tanárainak növendékei innen merítették a bensőséges kegyelmi életet. A 21—30. fejezet a fegyelmet és a fegyelemsértők büntetéseit tárgyalja. Itt is a mérhetetlen szeretet és jóság vezeti Szent Benedeket a bűnös iránt. Okosan, bölcsen kell gyógyítani a beteget, nem szabad