Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1928

10 zsolva az Úr Jézus példáját, aki engedelmes volt mindvégig, léte első pillanatától a keresztnek kínos haláláig. A negyedik fokon elénk tárja a Szent a türelmet, mint elengedhetetlen kellékét annak, hogy az ember kitartóan, rendszeresen tudjon engedelmeskedni. Erre a türelemre van szükség, ha súlyos, nem várt nehézségek, vagy kellemetlenségek tornyosulnak elénk. Ha sérelmek érnek bennünket, ha méltatlanságban van részünk, honnan merítenénk erőt, kitartást, ha nem a türelmes engedelmesség szem előtt tartásából. „Aki állhatatos lesz mindvégiglen, az üdvözül." A bűnbánat szellemének, a gyakori önmegtagadásnak kell uralkodnia bennünk, hogy a negyedik fokon helyünket megálljuk. Bűneinkért ki kell engesztelnünk a megsértett isteni Fölséget, ezért mindent viselnünk kell, bármilyen nagy legyen a teher, bármilyen nagy és szokatlan legyen a megpróbáltatás. Krisztus Urunk példája jut itt eszünkbe, aki magára vállalta a legrettenetesebb terhet, amit emberi elménkkel elképzelni tudunk : az egész világ bűneinek terhét. Es e terhet hordozta, viselte nem méltatlankodva, nem zokszóval, hanem végtelen türelemmel a bethlehemi jászoltól egészen a Golgotáig. E türelmes engedelmesség képesít bennünket arra, hogy minden körülmények között helyt álljunk. „Viszontagságok és bántalmak közt teljesítik az Úr parancsát azok, akik, ha megütik egyik orcájukat, odanyújtják a másikat is; ha elveszik köntösüket, átengedik palástjukat is ; kényszeríttetvén ezer lépésnyire, elmenvén kétannyira ; Pál apostollal eltűrik á hamis testvéreket és az üldözést és áldják azokat, kik őket átkozzák." Az eddigiekben Szent Benedek az akaratot formálta, engedelmességünket irányította, a legbensőbb lelki küzdelmeinket vázolta útmutatásaival, hogy így megtalálva a helyes utat, összefüggésbe hozzuk akaratunkat Isten akaratával. Mikor már így kialakítottuk magunkban a lelki embert, érzelmeivel, vívódásaival, akarati megnyilvánulásaival bánni tudó embert, akkor kerül sor a lélek külső megnyilvánulásainak csiszolására, a megreformált lélek külsőleg is észrevehető megnyilatkozásának ecsetelésére. Az ötödik fokon, számolva az emberi természettel, inti testvéreit, hogy mihelyt valamely kétség veszélyezteti lelkük békéjét, az isteni dolgokban való előhaladásukat, tárja fel mindjárt mindenki apátjának. A végtelenül bölcs családapa nemesen érző szive sugallja Szent Benedeknek e fejezet beiktatását. Családnak, egy soktagú, benső lelki életet élő családnak tekinti Ö a szerzetet, e szerzet tagjait testvéreknek. Amint a társadalmi, állami élet alapját képező családban is a testvérek kölcsönös bizalommal vannak a családfő és egymás iránt; amint kölcsönösen feltárják egymásnak nehézségeiket, úgy óhajtja ezt a Szent a szerzetesi családban is. A kölcsönös bizalom mindig előmozdítója az ügynek, a a tévedések korrigálója, a jócselekedetek igaz, őszinte bírája. A hibák megvallása forrása a lelki békének, a szív megnyugvásának. Az alázatosság hatodik fokán azt kívánja a Szent Rendalapító, hogy az ember minden csekélységgel, a legsilányabb dologgal is elégedjék meg. Szándéka kisugárzik a sorokból : ne ragaszkodjunk túlságosan a földi javakhoz, hanem tudjuk függetleníteni magunkat az élet nyújtotta kedvezményektől. Nem a földi javakkal való foglalkozástól akar elriasztani, hiszen az idők tanú reá, hogy éppen a Szent fiai voltak azok, akik a földi javákkal való bánás minden csínját-bínját megismertették az