Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926

4 megértés kapcsával magához fűzi, érdeklődését fölkelti, mintegy egységbe foglalja, közös célokat tűz ki s e közös cél felé törekvésében egyetértően jár el. Az iskolának tehát a tanulóra nézve kívánatos és kedves otthonnak kell válnia, hogy a nevelésre alkalmassá lehessen. Hasonlítania kell az olyan családhoz, melynek lelki levegője egészséges, ahol több a harmónia mint a disszonáncia, ahol több a békesség, mint a perpatvar, ahol az együtt-élőket nem a társadalmi kényszerűség, nem is csak az egymásra utaltság, hanem a kölcsönös megbecsülés fűzi egymáshoz. Tegyük az iskolát tágabb körű családdá, vigyünk bele többet az érzelemből, mert az értelem egymagában nem elég ahhoz, hogy a családi élet lelki levegője megteremtődjék. Mit értek én lelki levegőn ? Vájjon nem üres szó-e ez, amely csak az én elképzelésemben van meg, a valóságban pedig nem egyéb, mint jól megválogatott szavaknak szines buboréka? Az iskola lelki levegője az igazgató és a tanártestület megértő együttműködéséből árad ki. Kell, hogy az iskola család fejei: igazgató és tanárok egymást kölcsönösen megbecsüljék, egymáshoz alkalmazkodjanak, egymásnak az iskolában végzett munkában segítő társai legyenek. Ennek a kiegyenlítődésnek áldásos gyümölcse lehet az iskolai élet békességére s békesség tereinti a lelki levegőt. így van a szűkebb családi életben is. A szülők egymáshoz való viszonyának bensősége, mélysége és igazságossága teszi a családi életet a nevelés számára hatékonnyá és gyümölcsözővé. Amely családban ez nincsen meg, onnan a gyermeknek minél előbb való eltávolítása volna kívánatos, mert a családi élet visszássága csak rontó hatással lehet a fejlődő gyermekre. Hogy vannak fölös számmal ilyen családok: tudjuk, pedig a családi életben csak két emberről van szó, akik arra vállalkoztak, hogy családot alapítanak s együtt töltik az életet, hogy egymást igyekeznek megérteni, hogy gyermekeiket az élet-munkára előkészítik s alkalmassá teszik arra, hogy a mindennapi kenyeret meg tudják a maguk emberségéből szerezni. Vérség kapcsolata, ösztönös szeretet fűzi őket a gyerekekhez s mégis mily gyakran fordul elő, hogy a nevelés éppen a családi élet diszharmóniája miatt a gyermek későbbi boldogtalanságának az oka. Nevelő tevékenységem hosszú éveiben úgyis mint tanárnak, úgyis mint igazgatónak e tekintetben számos tapasztalatom volt. Feldúlt családi élet megrázó tragédiáiba pillanthattam bele, látnom kellett az ártatlan áldozatokat, a gyermekeket, akiknek az otthon szenvedett lelki csapásokat az iskola-család egészségesebb levegőjében kellett némileg kiheverniök. Volt arra is esetem, hogy a megbomlott családi élet megjavítására az első lépés az iskolából indult ki, anélkül, hogy az iskola beleavatkozását a szülői ház illetéktelennek tekinthette volna. De hogy ez megtörténhetett s hogy volt eredménye, azt csak az iskola nevelő ereje, föltétlen tekintélye magyarázza. Ezt a tekintélyt pedig a szeretet és ragaszkodás adja meg, amely a gyermeket az iskolához fűzte. Sok szó esett és esik ma is a tekintélyről. Panaszkodnak, hogy a tekintélyrombolás napirenden van. A társadalom a tekintélyek lerombolásának melegágya, a hivatalos intézmények élén állók szavának és egyéniségének nincs súlya, a fiatalok az idősebbek iránt nincsenek kellő tisztelettel; a jogérzet jobban kifejlődött, mint a kötelességérzet; az önérzet kórosan fejlett; az alkalmazkodás és engedelmesség ritkább, mint régebben, az önzés — az egocentrizmus — orgiáit üli. Midőn eHíizonyára jogos panaszok elhangzanak: én csöndes eltűnődéssel hallgatom, s a tekintélyek e lesorvadásának okát kutatva, arra az