Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926

8 sem tanúsítja oly meggyőző, mint a tanulók délutáninak nevezett rendkívüli foglalkozása. Minél többen jelennek meg a kötelező tanítási időn túl az iskolában, minél jobban benépesednek a műhelyek, a laboratóriumok, az énekvagy zeneterem, minél mozgalmasabb, pezsgőbb élet van délután az iskolában, annál biztosabban lehet arra következtetni, hogy a tanulók szivesen töltik el idejüket ebben az iskolában. Hadd elevenedjék meg lelkem szeme előtt a mult egy pillanatra. A karácsony előtti héten az asztalos műhely minden gyalupadja mellett serény munka folyt. Készültek a szülők, a kis testvérkék számára a meglepetések : babakocsik, könyvpolcok, függönytartók, apró székek, lócák. A kis asztalosok maguk tervezték, rajzolták s aztán pontosan elkészítették. Néha este nyolc órakor lehetett őket nagynehezen haza zaklatni. A laboratóriumban a szaktanárral egyforma zubbonyban dolgoztak két-három órahosszat, s munkájuk végeztével hazakisérték a tanárt az ő asszistensei, élénk és érdekes beszélgetést folytatva, néha komoly vitába bonyolódva. A tanár a laboratóriumban a dolgozó, gondolkozó, a tudományt szerető ember jelképe volt a tanulók előtt. Vonzó és bíztató példa a fejlődő ifjúra nézve s az iskola a komoly törekvések, az értékes munkának gyűjtőhelye. A dolgozó s az ifjúsággal szívesen foglalkozó tanár eleven példája hány komoly munkára hajlamos fiút térített az elmélyedő szellemi foglalkozás útjára? A műhelymunkák megismerése és gyakorlása nem vitte-e el közelebb megértésben a különböző társadalmi osztályok szülötteit? Nem adtak-e alkalmat az életrevalóság kifejlesztésére? A tervszerű s hosszabb ideig tartó kézi munka nem szoktatta-e hozzá a fiúkat ahhoz, hogy nemcsak megkedvelni kell valamit, hanem szigorú pontossággal végig is csinálni. S a munka befejeztével látott eredménynek nem volt-e megnyugtató és bíztató érzés a kísérője ? Az intézet folyosóin, a lépcsőházban, a virágtartókat az intézet kis asztalosai készítették. Munkájukkal, ügyességükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a hajlék, melyet ők iskolájuknak neveznek : évről-évre szépül. A szemléltető képek keretei is az asztalosműhelyekből kerültek ki. A díszteremben mozgóképes színház van; a gépész, aki vetít, szintén diák, segítőtársai, inasai a kis diákok. A villanivezetéket diákok szerelik, az intézet zászlaját a tanulók szülei, nőtestvérei hímezik, a zászlórudat a rajztanár tervezi művészi ízléssel, a megcsinálás az asztalosműhely s a fizikai műhely munkatársainak a dolga. Nem kell senkit rászorítani a műhelymunkára; mindenik önként vállalja, buzgóan végezi, míg öröme telik benne. Némelyiknél néhány hónapig, másoknál esztendőkig szól ez a buzgóság. Az iskola nem rója ki senkire kedve és hajlandósága ellen a munkát, de attól, aki önként vállalkozott: elvárja, hogy tétlenül, lustán ne lopja a drága időt a műhelyben. Az iskola alkalmat ad a tanulók szivesen vállalt öntevékenységének próbáratevésére s tulajdonképen nem akar egyebet tenni, mint a testi és szellemi ügyesség továbbfejlesztésére hívja fel növendékeinek figyelmét. A tanárok egy része megérti az iskolának ezt a munkára nevelő becsületes törekvését, s áldozatos fáradozással áll a nevelésnek szolgálatába. Hálás szeretettel gondolok vissza nemes érzésű munkatársaimra, akik közül többen nagyon sok időt töltöttek a kötelező munkaidőn felül az iskolában, s nem jutott soha eszökbe, hogy utólag felpanaszolják vagy élethivatásukat hálátlannak nevezzék. Lelki nemes passzióból tették fiatalos lelkesedéssel, s bizony többet tettek hazájukért és nemzetükért, mint akik ünnepélyes alkalmakkal hangzatos szónoklatokat harsognak a nagyközönség lelki