Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1915

28 boldogságát. Akadály nincs előtte; nehézséget, fáradságot, csüggedést nem ismer; a lélek aggasztó gondjainak is csak titkon ha áldoz s a testi szenvedés, az erőt emésztő nélkülözés csak még jobban megedzi a kitartásban. Yerescsagin megfestette, hogy a Sipkaszorosban minden csendes. Csendes, mint a halál — ecsetjének tán utolsó vonásával a mindent elborító hó alatt temette a posztján felejtett muzsikot. A kárpáti honvéd hóban, fagyban, sötétlelkü, a pénz ördögétől megszállott uzsorások gonosz üzelmei következtében rongyos ruhával szintén őrt állt, szenvedett, nélkülözött; de ott nem pusztult, mert együtt virrasztott vele az egész hadrakelt magyarság, mert ott állott mellette minden igaz magyar honfi, mert leváltotta, ha nem más, maga a királyi vérből származó hadvezér : Józseí főherceg. A Sipkaszoros szomorú halottja a cári hódító, de alattvalóinak életével sem törődő hatalmi mámornak volt siralmas áldozata, ki mit sem tudott arról: miért kell neki elfeledve hóförgeteg alá temetkezni, míg urai, tisztjei danázva mulatnak. — A magyar katona ha ázva, ha fázva, ha viharban, ha hőségben, ha rohamra rohanva, ha az állást utolsó emberig tartva-tudja: miért az áldozat — a gyermekért, a családért, a hazai rögért, az ország, a nemzet életéért — s szivesen viseli az emberfölötti megpróbáltatásokat, mikor a lövészárok veszedelmeit és szenvedéseit testvériesen megosztja a pusztai parasztlegény, a kényelmes városi polgár s az aranygalléros főtiszt. Es ha kérdezzük: mi képesíti a jómódhoz szokottat a nélkülözésre, az élettől duzzadót fiatal, sokreményű életének föláldozására, mi vitte úttalan útakon, hegyek gerincén, szakadékos parton, örvénylő vízben, földalatti aknajáratban, törékeny gépmadáron neki a bizonytalan jövőnek, neki a leskelődő halálnak? — Vagyont ott nem talál, hol az életet is olcsón mérik s a hírnév, dicsőség sem lehet magyarázat, mikor ezer meg ezer hősről nem szólnak színes újságcikkek s nehéz hantok alatt jól megérdemelt aranykereszt helyett dúrva, korhadó fakereszt lett — ha lett — elfeledett hősiességük jutalma. A hőst lobogó lelke vezérli, viszi száz veszélyen, száz halálon át a diadalra!