Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1914

15 fakadásképpen Nagybánya város egyik régi jegyzőkönyvében (Magy Nyelvőr X. évf. 121.). Egy 17. századi irónál, Melotai Nyilas Istvánnál pedig erre a szemrehányó kitételre akadunk : „Honnan vetted ezt a nagy süveges [ nagyurias] authoritast ?" (A mennyei tud. szerint való irtovány 1617., 197.). Azt meg Apor jegyezte fel az idősb Apafi M. erdélyi fejedelemről, hogy díszsüvegében tisztító seprű nagyságú kócsagtoll-pamat volt. „Olyat pedig másnak nem volt szabad viselni". (Metam. 337.). Mivel a süvegek közt legjobban a nyusztos-kócsagos bársonysüveget kedvelték, érthető, hogy idővel ez a jólétnek, szerencsének, szabad és víg életnek jelképévé lett. Ha valakire azt mondották, hogy „föltette a bársonysüvege/" (Dugonics, Példab. II. 269.). a szerencsésségét akarták vele jelenteni. Balog Ádám ismert kuruc nótája a vidám élet jelképezéseül így kezdődik : „Török bársony süvegem: Most élem gyöngyéletem". A nép itt-ott még most is hasonlóan dalolja, hogy „Vörös bársony süvegem: Most élem gyöngy életem, Bokréta van mellette. Barna babám kötötte". A házasság előtti szabad élet gondtalanságát példázza a kócsagtollas-nyusztos süveg egy, a 18. századból való éneknek eme kezdő soraiban: „Még nötelenségben folytattam éltemet, Szabadságnak szele jól táplált engemet, Kócsagtoll strázsálta nyusztos süvegemet, Mindaddig búbánat nem érte fejemet". (Siralom a szabadságnak elvesztéseért. Thaly, Vit. én. II. 316.) A süvegnek fülrehuzása, félretevése, vágása (oldalracsapása) meg már egyenesen a kicsapongó jókedvet jelentette apáink mulatozásaiban. Ennek kezdését alkalmasint a táncosokban kereshetjük. Tudnivaló ugyanis, hogy nálunk egykor rendesen süvegben táncoltak a férfiak, kik a jókedvtől nekihevülve, fejrevalójukat majd jobbra,