Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1914

10 modern művelt magyarságnak nincsenek még felületes régiségtani ismeretei sem önnön fajáról. Jobban ismeri idegen népek állami s magán régiségeit, mint saját nemzetéét. Hát helyén-rendjén való dolog ez? Lehet-e ott tiszta faji öntudat, ahol hiányzik a történeti nemzeti önismeret? Beszélhetni ott valódi nemzeti műveltségről, hol ezt a nyelven s irodalmon kívül alig köti valamely erősebb gyökérszál a nemzeti mult talajához? Mikor annak idején Bessenyei György hirdetni kezdte az újkori magyar művelődés jelszavát, hogy — legyünk európaiakká, azt is hozzá tette: — de maradjunk meg magyaroknak is! Am akik e jelszót nagysietve megvalósították, csupán az első részét teljesítették. Ennek következtében természetesen műveltségünk ősnemzeti gyökerei hamarosan száradásnak indultak, s — fájdalom — innen-onnan majdnem utolsó szálig ki fognak veszni. Ezen segíteni kellene minél előbb! Talán még lehetne valahogy. Teljesen helyrehoznunk már nem lehet 19. század hibáját, de javítani még lehetne a helyzeten úgy, hogy arra hivatottak megírják a magyar régiségtant, s ennek tanítását kötelező tárggyá teszik középiskoláinkban. Ez a legkevesebb, amit a szó szorosabb értelmében való öntudatos magyarságunk biztosítására sürgősen meg kellene tennünk. A jelen kis értekezés szerény, gondolatkeltő példát akar mutatni arra, mily vonzó tanulságok kínálkoznak őseink életéről s lelki világáról még oly csekélynek tetsző dolgokban is, amilyen csak egy ruhadarabnak, teszem a süvegnek használata. A források gyérsége s töredékessége miatt könnyen érthetően csupán vázlatos és mozaikszerű lehet a kép, melyet erről összeszerkeszthetünk; ámde magyar néplélektani s művelődéstörténeti szempontból még így is érdekes és nem kevéssé tanulságos reánk nézve. * * * A férfi fejrevaló-t jelentő szavaink közül legrégibb, még Ázsiából hozott elnevezésünk a süveg. Emlékét a mai köznyelvben — igaz — már csak a püspök-süveg cukor-süveg, meg a tréfás bagoly-süveg (-báránybőr sapka) őrzik, de a régi magyar nyelvben ez volt a férfi fejfedőnek legközönségesebb neve. Nyelvtudósok szerint ősi időkben a csuvas nevű törökök nyelvéből származott hozzánk, kikkel elődeink még a honfoglalás előtt hosszabban érintkeztek. A többi hasonló jelentésű szavunk bizton