Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

23 Intézetünkben, mint más több helyen is, segédkezet akar nyújtani a vezetőség a szülőknek, amikor a diákszállások kérdésével behatóan foglalkozik s nemcsak elméleti útmutatásokat nyújt, hanem tettekkel is igazolja, hogy az ügyét szivén viselő tanár nemcsak tanít, hanem mint diákjainak, fiainak szerető atyja, azok érdekeit mindenben segiti. Mi tehát arra törekszünk, hogy diákjaink oly környezetben éljenek, amely környezet azt, amit mi nagy fáradsággal javítunk és alapozunk legalább is le ne rontsa. Ez pedig csakis a gyermek érdekében történik, mely az önhibáján kivül roszszul megválasztott otthon káros következményeinek romboló hatását sokszor csak évek múlva ismeri fel. Drága és gyenge virágszál az a 10 —12 esztendős gyermek és ime a szülő, ki eddig gondosan őrködött felette minden percében, kénytelenőt kiadni házából, mint a kertész, ki szabadabb és életerősebb fejlődés céljából kiviszi a melegházból az addig féltve őrzött csemetéjét; de mily gonddal késziti elő a földet és szemeli ki a helyet, ahol érhesse a jótékony napsugár s meg legyen védve a durva szél csapásaitól, az idők viszontagságaitól! Ha ily gonddal választanák a szülők is fiaik részére az uj otthont, mennyi aggodalomtól, álmatlan éjszakától, sok-sok bútól-bánattól megmenekülhetnének! De mit kell látnunk? Nemcsak, hogy ők maguk nem keresnek kellő körültekintéssel megfelelő jó helyet, hanem bizony sokszor egykedvűséggel, hogy ne mondjuk határozott ellenkezéssel fogadják azt is, ha a hozzáértő s tisztán a gyermek jövőjét szem előtt tartó tanári kar, mint illetékes tényező akar segítségére lenni. Pedig tisztelt szülők, ezen kérdésnél félre kell tenni minden emberi tekintetet, barátságot, rokonságot, itt egyedül csak egy szempont vezérelheti a szülőt: a gyermek helyesen fejlődhetik-e, meglesz-e óva az élősdi fattyuhajtásoktól, melyek hamarosan ellepik gyenge testét-lelkét. Sajnos a legújabb időkig nagyon el voltunk maradva e téren egész hazánkban. Oly fontos, oly nagy horderejű kérdés ez, hogy ennek megoldását az államnak, a kormánynak kellene kezébe vennie. Az emberbaráti intézmények egymásután keletkeznek, kiterjed a törvényhozás gondja arra is, milyen legyen a munkásnak, a béresnek a lakása, állami szabályzat határozza meg, mekkora legyen a rab cellája, hogy elégséges és friss levegőben élhessen, hogy egészségében kár ne essék, mig gonosztettéért ott 5—10 esztendőt eltölt. Szép dolgok ezek, a felebaráti szeretet parancsolta kötelességeink s a kultura fokmérői. De hát ki gondoskodik megfelelőleg a haza jövendő intelligenciájáról? Ki gondoskodik egészséges testű és gondolkodású középosztályunkról? Vájjon az csak terem, vagy talán azt is kiskorától kell jövendő hivatására nevelni? Ki gondoskodik arról, hogy a fejlődésben levő gyermek és ifjú meg-