Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

24 felelő nagyságú, világos, tiszta szobában és erkölcsös környezetben végezze nehéz munkáját, a tanulást 8—12 éven keresztül?! Közoktatásügyünk a legutóbbi 30 esztendőben örvendetesen javult, s gyors és óriási lépésekkel halad előre. Milliókat fordítanak illetékes tényezők iskolák fenntartására, nevelőintézetek, internátusok felállítására. De ahol ilyenek nincsenek, hanem a gyermekek egyes családoknál találnak új otthont, ott ezen sok anyagi és erkölcsi erő elenyésző azon külső behatások ellensúlyozására, melyek a gyermeket az iskolán kivül töltött idejében körülveszik s amelyek az iskolai nevelés fontos és nehéz munkáját pillanatok alatt semmivé tehetik. Ha tehát belátjuk, hogy az otthon ily nagy befolyással van a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődésére, akkor akarjunk is rajta segíteni. Ha nincsenek is mindenkit kötelező állami szabályzataink, azért az a két hatalmas tényező, mely a gyermek sorsát kezében tartja és irányozza, szülő és tanító, segítsen ezen a bajon egymást megértő jóakarattal. Jog és kötelesség mindig együtt járnak. A gimnázium feladata, munkaköre nagy, kell tehát, hogy jogköre is megfelelő legyen, hogy jogkörébe vonhassa mindama eszközök felhasználását, amelyekkel nagy feladatának megvalósítását biztosíthassa. Nagyon sokan akadnak s különös, hogy épen az érdekelt szülők és szállásadók közt is, akik azt állítják, hogy a család gondja és dolga, hová adja gyermekét, ő felel érte, ő fizeti a drága tartásdíjat, az iskola végezze a maga dolgát az iskola falai között. Igaza van abban, hogy ő fizet és ő felel gyermekeiért. De vájjon az a tudat, hogy egykor számadással tartozik, mikép gondoskodott gyermeke testi és lelki épségéről nem teszi-e egyszersmind kötelességévé azt is, hogy minden segédkezet, mely illetékes helyről jön, szívesen és hálával fogadjon? Ahol nincs rá szükség, nem is szól az iskola. De ha látjuk azt a kis sápadt arcot, a beesett szemek megtört, halvány fényét, a test és lélek lankadtságát, avagy egészséges testben a gyermeki lélek romlottságát, az erkölcsi érzék hiányát, nem teszi-e kötelességünkké a nevelő igaz szeretete, hogy azon, ha lehet, segítsünk! Akik családi otthonukban vannak oly szomorú körülmények között, azokon radikálisan úgysem segíthetünk, pedig szegény gyermek „olyan öröm nélkül, mint a lepke szárny nélkül." De igenis a legnagyobb eréllyel és következetességgel beleszólunk akkor, ha a gyermek távol szüleitől, idegen kézre bízva volna és lesz olyan helyen, amely az egész gyermek épséges fejlődését és nevelését nemcsak hogy elő nem mozdítja tehetsége szerint, hanem hátráltatja, sőt lehetetlenné teszi. Ez a törekvésünk városunkban még új keletű s idegenszerű; emberileg gondolkodva nagyon is érthető, hogy talán több helyről