Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

14 monikusnak, egységesnek kell lennie, otthon és iskola ismerje, támogassa, segítse egymást. Kell, hogy e két nevelési főtényező egymást becsülje, egymás munkájának fontosságát átértve értékelje; egyik a másik mellett, nem alárendelve, hanem mint két egyforma tekintélyes tényező végezze nevelői feladatát, melynek eredménye így el nem maradhat s jutalma egy jövendő tökéletesebb nemzedék tiszta boldogsága lesz. Legyen a szülő tehát a tanár iránt a legnagyobb bizalommal, mondja el gyermekének jó és rossz tulajdonságait, az átlag-gyermektől elütő lelkületét, egész természetét, hadd ismerje meg a tanár a gyermeket, kinek rossz tulajdonságait azután közös erővel eltüntetni, a jókat pedig nevelni, fejleszteni, erősíteni lesz legszebb feladata. Hiszen már Quintilian (Kr. u. az I. században élő római iró) is sürgeti, hogy „a tanító első kötelessége, hogy növendéke hajlandóságairól és képességeiről tudomást szerezzen, mert minden tanuló saját hajlandóságaihoz képest más-más módú ösztönzésre szorul." Nagyon messze elmaradna az iskola eredeti, valódi céljától, ha csak egyoldalulag működve megelégednék azzal, hogy növendékeit az egyes tárgyak ismeretére megtanította, fierbart szerint az ember értéke nem attól függ, hogy mennyit tűd, hanem hogy hogyan és mit tud akarni. Az akaraterő, a nemes törekvés, az isteni és emberi törvények céltudatos követése, ez teszi az embert azzá, amire teremtve, hivatva van, az Isten képmásává. A középiskola célja nem tudósokat nevelni, hanem jellemszilárd, erős akaratú, nemesen érző ifjakat, társadalmi lényeket képezni, kik elhagyva a középiskolát épen ezen lelki és szellemi tulajdonok segítségével s ezek alapján képezhetik magukat tovább derék szakemberekké, tudósokká. Egész emberre van szüksége a társadalomnak, kinek meg legyen acélozva teste, lelke, esze, szíve, ki ne csak tudjon gondolkodni, hanem akarjon is nemesen gondolkodni, ki ne csak tudjon, hanem akarjon is a bajokon segíteni, ki maga is példaként álljon egykor mint hű, hazáját szerető, kötelességtudó hasznos tagja a társadalomnak. Vannak pedagogusok, akik azt mondják, hogy a nevelés tulajdonképen csak azon eszközök kovácsolása, előkészítése, amelyeknek később az igazi munkát végezniök kell. Neveljünk tehát sasszemeket, izmos karokat, gyors lábakat, világos, éles észt, nemes érzelmeket, helyes Ítélőképességet stb. s nyugodtak lehetünk, hogy akikbe ezen s más ily jó tulajdonokat beleneveltünk, azokat elláttuk az életre azon eszközökkel, amelyek segítségével az önnevelést már tovább folytathatják s megtalálják saját boldogságuknak és mások boldogításának az útját.