Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

13 szeretetnek azután kutatnia kell azon eszközök után, amelyekre a nevelés nagy mesterségében szüksége van. Ilyen mostoha körülmények között bizony a gyermek fogékony lelkének művelése, nevelése, egész jövője tisztán a pillanat, a véletlen műve. Tudom, hogy kellemetlen húrokat pendítettem meg, de meg kellett tennem ezen kis kitérést s tettem azon meggyőződésben, hogy ezzel az oly nagyfontosságú házi nevelés ügyének csak használhatok, mert ha csak egy-két jóakaratú család akad is, mely eddig csak a szivébe oltott szeretet vezetése mellett csupán ötletszerűen nevelte gyermekét s ezen szerény sorok után fog hozzá a rendszeres nevelés elsajátításához és gyakorlásához, akkor én meg vagyok nyugodva, célomat elértem. Aki csak halvány sejtelemmel bír is a nevelésről, az be fogja látni, hogy az iskola egymaga nem nevelhet. De nem nevel egyedül az „otthon" sem. A kettő karöltve, vállvetve, egymás szándékait, törekvéseit megértve és méltányolva valósíthatja csak meg a nevelés nagy feladatát. Az iskolai nevelés csak akkor lesz egyszersmind erkölcsi alapon nyugvó igazi műveltséggé, ha a hallott és tanult dolgok vérré válnak. Ehhez pedig a hosszú éveken kivül az összes nevelő tényezők folytonos egyetértő, összhangzó és kitartó munkájára van szükség. Itt látszik meg az otthon hatása. Ha az otthon nem érti meg az intézeti fegyelmi szabályokat, ha nem akarja elismerni a nevelő tanárok intézkedéseiben azt az utat, amely az ifjút céljához vezeti, akkor előre is le kell mondani arról, hogy az ifjút az élet számára készítsük elő. Külső máz lesz csak a tanárok nehéz munkájának az eredménye, melyet könnyen lepattant az „otthon", s örökre eltüntet az élet szele. Az együttes, egymást megértő nevelésnél ellenben a közös hatás a gyermek lelkének mélyére hat, „ahol az érzelmek érnek és a jellem csirái szunnyadnak." Nem lehet eléggé hangsúlyozni, — mondja egy jeles pedagógus — hogy az iskola elveti ugyan a gyermeki lélekbe minden jónak, szépnek, igaznak csiráját, de annak kifejlesztése már jórészt a szülői ház feladata, mely a nevelésnek tulajdonképeni alapozója.*) Látszólagosan igaza van a szülőnek, amikor azt mondja, hogy az a módszer, azok az elvek és intézkedések, melyeket ez vagy az a tanár nevelésében alkalmaz, nem megfelelőek az „én fiam" természetének. Nagyon igaza van. De épen ezen kijelentésével ismeri el, hogy otthon és iskola külön-külön nem nevelhetnek; hogy a nevelés munkájának, hogy eredményes legyen egyöntetűnek, har*) Pädagogisches Archiv- Leipzig, 1910. 5. füzet.