Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

9 Hogy tehát a nevelés munkája eredményes is legyen, annak feltétlen szükséges kelléke, hogy az „otthon" és iskola harmonikusan együttműködjenek. Amikor a gyermek először lép az iskolába, mint föntebb is említettük, már nem „fehér lap" az ő lelke; eltörölhetetlen vonásokkal van a fogékony ifjú lélekbe bevésve a szülői ház szelleme, s ez a szellem tovább hat és vezet a fejlődő emberben. Természetes tehát, hogy a szülői ház nevelői befolyása ép oly kedvezőleg segítheti elő az iskola munkáját, mint amilyen érzékenyen zavarhatja, sőt meghiúsíthatja. Az iskola a család segítő közremunkálkodása nélkül nem nevelhet. Hiszen első és természetes tekintély a gyermek előtt a szülő; az ő körében tölti legtöbb idejét; otthon jobban megfigyelhető, mert szabadabban mozog s a maga hamisítatlan valóságában nyilatkozik meg minden tettében, mig az iskolában, ahol mindig bizonyos szabályok lebegnek szeme előtt, ahol idegenek veszik körül, sokszor egészen másnak mutatkozik, mint amilyen valójában. Ha tehát a gyermek már a családban megtanulja, illetve hozzászokik, hogy egy tekintélynek alá kell magát vetnie, ez nemcsak érzületét nemesíti, hanem nagy erkölcsi hatással is lesz reá, mert megtanulja a tekintélyt tisztelni s magát neki alárendelni. Ezért legyen feltétlen ura családjának az apa. Az anya viszont az, aki legtöbbet van gyermekével, s nagy és jó hatással lehet rá, mert a szende nőiesség szelid lehellete, az anyai gondosság jótékony hatása a legerősebb nevelő elemei a lelkületnek, amit semmi sem pótolhat. A gyermeket tehát atyjához a feltétlen tisztelet, anyjához pedig az odaadó szeretet és tisztelet fűzi, amiért is a szülőknek a gyermek előtt mint a legtökéletesebb egységnek kell feltünniök. Az iskola egy darab a nyilvános életből, az iskolai élet az állampolgári életnek előiskolája s így nemcsak az a célja, hogy a gyermeket tanítsa s bizonyos szükséges ismeretek részesévé tegye, hanem az iskolának a maga rendjével, fegyelmével, törvényeivel, szóval egész organizmusával nevelnie kell az ifjúság érzés- és erkölcsvilágát, elő kell őt készítenie az élet komolyságára, mely az ő törvényeivel, büntetéseivel, rang beosztásával s tekintélyével már ne legyen rá nézve új, nehéz, elviselhetetlen, hanem természetes, szükséges rend. Szépen írja le egy jeles német pedagógus*) azt az üdvös hatást, melyet az iskolában a tanulótársak is gyakorolnak egymásra. „A valódi élet kedves kis képe ez a kis köztársaság, melyben egymást gyalolják, simítják, képezik a kis társadalmi lények egész öntudatlanul is a jövő komoly életre. A titkos nevelőtársak egész serege fogja körül *) Loewenberg i. m. 25. 5 köv. I