Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

30 Sajátságos jelenség, hogy olyan táncos nemzet, minő a magyar volt, idegen: német szót (: Tanz) fogadott el a testmozgás művészetének jelölésére. Ebből fölületes gondolkodással s nyelvünk történeti fejlődésének ismerete nélkül könnyen azt következtethetné valaki, hogy a szomszéd, németség hatása alatt vált annyira vérünkké a tánc. Ámde egyrészt tudnivaló, hogy a „tánc" szónak eddig biztosan kimutatható előfordulása nyelvünkben (személy évi „táncos" változatban) mindössze az 1350. évig terjed; másrészt egészen bizonyos, hogy közönségessé csak a XVI. században lett. Azután pedig nyelvünk történetéből kiviláglik, hogy apáinknak gazdag eredeti szókészletük volt a „táncolni

u és a „tánc" fogalmak kifejezésére. Az előbbire tudniillik ezeket a szókat használták: 1. lejteni (lejtőzni, lejtőt járni); 2. ropni; 3. szökni (szökcselni, szökdécselni, szökdösni, szökelleni, szökelldezni); 4. tombolni (s talán eredetiebben: tombni); 5 toporzékolni (s régiebben valószínűleg: toporzani, toporni, sőt topni is); 6. ugorni (ugordani, ugordálni, ugordozni, ugrándozni, ugrándozdogálni) *); ezeken kívül tréfás és gúnyos használattal: 7. jickánáozni; 8. hipphoppolni, és körülírva: 9. rúgni a port; 10. szökni s rúgni. A tánc fogalomra pedig a következő eredeti szókkal éltek: 1. lejtés és lejtő; 2. szökés, szökellés; 3. tombolás; 4. toporzék (toborzék, toporzok, toborzok) és toborzó (*toporzó : a topor, tipor igének ivadéka); 5. ugrás, ugordás, ugrálás; gúnyosan : 6. fincározás; körülírva: 7. örömszökáécselés; 8. örömvigadozás; sőt a zajos, énekes táncolásra: 9. hejehuja; és 10. hejehujaság is. Azután ne feledjük el azt sem, hogy apáink a táncot nem csupán járták és ropták, mint ahogy a mai magyar ivadék járja és ropja, hanem ezeken fölül még lejtették, lükték, nyomták, rakták, szökáösték, tették, ugoráták és ugrották is. Szóval: őseink a mi idegenre szorult koldus szegénységünkhöz képest valósággal dúsgazdagok voltak a testmozgás művészetének eredeti kifejezésében. *) Érdekes, hogy e szavak nem pusztán magát a „táncolni" fogalmat jelölték, hanem egyszersmind nemzeti táncunk mozgásárnyalatait is kifejezték, így például ,a lejteni, toporzékolni valószínűleg csak a lassút, a ropni a lassút és frisset egyformán jelelte, a szökni, tombolni, ugorni pedig alkalmasint csupán a frisset illették.