Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

24 pongásokat Ítélte el, de egyébként a táncot magát nem rosszalta. A katolikus álláspontot a régi hazai egyházi irók közül legszabatosabban Vajda Sámuel apátúr fejezte ki Krisztusnak élete c. művében ezen nyilatkozatával: „A tánc tulajdon természete szerint nem vétek és nem kárhoztatni való, mert minden vétek nélkül történhetik, ha képesen, tisztességgel és minden vásottságnak eltávoztatásával végeztetik." Igaz ugyan, hogy már az ősegyházban s utóbb is voltak a táncnak egyes nagytekintetű ellenségei, aminők Szent Ambrus, Szent Chryzostomus, Navarinus, Guilielmus és mások; idehaza is támadták némelyek, például a „biboros Cicero" : Pázmány is, ki a leánynevelésről való prédikációjában a szentatyákból és klasszikus írókból vett erősségekkel vitázik ellene. Ámde valamint az általános, úgy a magyar katolikus egyház és papság magatartása egyetemlegesen türelmes volt a tánccal szemben; sőt hellyel-közzel egyenesen kedvezővé vált rá nézve, amennyiben katolikus egyházi személyek a táncolásnak még a másvilágon való lehetőségét is vitatták. Hogy mindjárt bizonyságra is hivatkozzunk, rámutatunk a XVI. század első negyedéből való Sándor-codexnek dömés apácájára,.aki (vére szerint nagy kedvelője lehetett a táncnak, mert) a menyországról „igön szép dolgokat akarván írni" jámbor olvasóinak, a többi közt fölveti azt a kérdést is: táncolnak-e a szentek menyországban? S rája az egyházdoktoroktól bizonyítja, hogy „ott is tánc lészön, mert mindönök, mik az tánchoz kellenek, ott meglelettetnek." A tánchoz ugyanis szerinte „ime ezök szükségesök: helynek szép volta, szélös volta, világos volta, erős volta, békességes volta, jóllakás, részögség, testnek szép volta, könnyű volta, ékes volta, erős volta." „Ezek — úgymond — mind meglelettetnek menyországban; ez okáért mondják az doktorok az szentököt táncolni." És kérdi tovább: „Minemű hangosság lészön az táncolásnak idején, lészön-e ott hegedűs, lantos, dobos, cimbalimos?" — „Lészön." — feleli rá kereken, sőt hozzáteszi: „Enököt is mondanak az táncban." Es ez a mennyei tánccal való biztatás nem csupán egy istenes zárdai szűznek gondolatja volt, mert nagyhírű egyházi szónok is foglalkozott vele: t. i. a pálos Csúzy Zsigmond, a XVIII. század első két évtizedének legnevesebb katolikus prédikátora. A táncról prédikálva, ez is fölteszi a kérdést a menyországról: „Vájjon