Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1908

2R képen ismételi, hogy látszólag mindig mást és mást mond, holott ugyanazt mondja, csakhogy máskép. De mikor ezt mondja: „Letöröl az Isten minden könnyhullatást az ő szemeikről és halál többé nem leszen, sem bánat, sem jajgatás, sem fájdalom nem lesz többé": ezek a szavak oly világosan szólnak a jövőről, a halhatatlanságról és a szentek örök életéről, hogy (mert csak akkor és csak ott nem lesznek az említett dolgok) ha ezt homályosnak tartjuk, akkor hasztalan keresünk vagy olvasunk valami világosat a szentírásban. XXII. könyv. TIZEDIK FEJEZET. (Mennyivel méltóbb a vértanuk tisztelete, mint a gonosz szellemeké.) Talán azt fogják mondani, hogy az ő isteneik szintén vittek végbe csodákat. Arn legyen, ha már isteneiket a mi meghalt embereinkkel akarják összehasonlítani. Vagy talán azt mondják, hogy nekik is vannak isteneik a meghalt emberek közül, mint: Herkules, Romulus és sok más, akik hitük szerint az istenek közé vannak íölvéve? Ámde a mi vértanúink nem istenek, mivel tudomásunk szerint, nekünk és a vértanuknak egy és ugyanazon Istenünk van. Azonban a mi vértanúink hiteles csodáival semmiképen sem lehet összehasonlítani az ő templomaikban állítólag történt csodákat. Ha mégis látszólag van valami hasonlatosság: akkor a mi vértanúink annyira fölülmúlták az ő isteneiket, amint Mózes Pháraó bűvészeit. A daemonok ugyanis nemtelen, büszke kérkedésből vitték végbe, mivel isteneik akartak lenni; míg a mi vértanúink, vagyis inkább az ő imádságukra vagy közreműködésükkel Isten tett csodákat a hit terjesztése végett, hogy elhigyjük, hogy nem ők a mi isteneink, hanem hogy nekik velünk együtt egy Istenük van. Továbbá ők ilyen isteneiknek templomokat építettek, oltárokat emeltek, papokat rendeltek és áldozatokat mutattak be: mi pedig vértanúinknak nem templomokat állítunk, mint szokás az isteneknek, hanem emlékeket, amint halandó embereknek szokás, akiknek lelke Istennél él. Az oltárokat sem azért emeljük ott, hogy rajtuk a vértanuknak áldozzunk, hanem hogy az egy Istennek, ki a mi Istenünk és a vértanuké; amely áldozatnál, a maga helyén és rendén megnevezik ugyan