Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1908
29 őket, mint Isten embereit, kik hitvallásukkal a világot legyőzték: de az áldozópap nem hivja őket segítségül. Mert az Istennek és nem nekik mutatja be az áldozatot, bár emlékezetükre; mert az Isten papja ő, nem pedig azoké. Maga az áldozat pedig Krisztus teste, amelyet nem nekik mutatnak be, mivel ők maguk is ahhoz tartoznak. Kiknek kell tehát inkább hinni, ha csodákat visznek véghez? azoknak, akik isteneknek akarnak látszani azok előtt, akiknek kedvéért csodákat tesznek, vagy azoknak, akik minden csodatettüket azért viszik végbe, hogy higyjünk az Istenben, ami Krisztus is ! Azoknak-e, akik még bűneiket is szent dolgoknak akarták föltüntetni, vagy azoknak, akik dicsőségüket sem akarták megünnepeltetni, hanem mindenben annak dicsőségét mozdították elő, akiben dicséretet nyertek? „Az Urban dicsértetnek pedig az ő lelkeik." (Zsolt. 33. 3.) Higyjünk tehát nekik, akik igazat is mondottak és csodadolgokat is tettek. Igazat mondva ugyanis szenvedtek, hogy csodákat vihessenek végbe. Igazmondásuk között legnagyobb az, hogy Krisztus halottaiból föltámadott és a halhatatlanságot először mutatta meg testének föltámadásában, melyet nekünk is vagy az uj század kezdetére, vagy ennek végére megígért. HARMINCADIK FEJEZET. (Az Isten városának örök boldog^ga és örökkétartó ünnepe.) 1. Mekkora boldogság lesz ott, ahol semmi rossz sem fog lenni, ahol a jó nem marad elrejtve, ahol mindenki Isten dicsőítésével lesz elfoglalva, aki mindenben minden lesz. Mert nem tudom, mi mást tehetne ott az ember, ahol sem a munkától való irtózás miatt tétlenül nem vesztegel, sem sanyarú életszükségletek miatt fárasztó, terhes munkát nem kell végeznie. Megerősíti ezt a szent ének is, melyben olvasom vagy hallom: „Boldogok, akik a te házadban laknak, Uram! örökön örökké dicsérnek tégedet." (Zsolt. 83. 5.) A megromolhatatlan testnek összes tagjai és érzékei, amelyek most mint látjuk — az élet különféle szükségleteinek szolgálnak, az Isten dicsőítésére egyesülnek ; minthogy akkor szükség nem lesz, hanem teljes, biztos, csöndes és örökké tartó boldogság. AAert a testi összhangzat arányai, amelyekről már szóltam, de amelyek a test összes belső és külső részei között levén elhelyezve, most