Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1908

27 sem marad vissza, amikor a testek is a régi romlandóságból és halandóságból uj enyészhetetlenségbe és halhatatlanságba fognak átmenni. Mert szerintem nagy vakmerőség ezt azon időről érteni, midőn ezer évig fog királyával együtt uralkodni, minthogy világosan mondja: „Letöröl az Isten minden könnyhullatást az ő szemeikről ; és halál többé nem leszen, sem bánat, sem jajgatás, sem fájdalom nem lesz többé." Ki volna oly balga és a legmakacsabb vitatkozás után oly őrjöngő, aki azt merné állítani, hogy ezen halandó élet nyomorúságai között nem mondom a szent népnek, hanem minden egyes szentnek, aki itt él, élni fog, vagy élt, nincsenek könnyei, vagy szenvedései; holott minél szentebb és szent kívánsággal minél inkább el van telve valaki, annál bővebben folynak könnyei imádság közben. Vájjon az égi Jeruzsálem polgárának nem ez-e a szava: „Az én könnyhullatásom kenyerem nekem éjjel s nappal." (Zsolt. 41. 4.) Úgyszintén: „Megöntözöm minden éjjel ágyamat, megáztatom fekvőhelyemet könnyhullatásaimmal." (Zsolt. 6. 7.) Továbbá: „Uram! fohászkodásom előtted nincs elrejtve." (Zsolt. 37. 10.) Vagy: „Fájdalmam megujult." (Zsolt. 38. 3.) Talán nem az ő gyermekei azok, kik fohászkodnak a teher miatt, „hogy a halandóságot eméssze föl az élet," mert testükből nem akarnak kivetköződni, hanem ujat óhajtanak ölteni. Nem ők-e azok, akik a Szentlélek ajándékait elnyervén fohászkodnak és várják a fiukká való fogadtatást, mint testüknek váltságát? Vájjon maga Pál apostol nem volt-e a magas Jeruzsálem polgára és nem-e különösen akkor, midőn zsidó testvérei miatt oly nagy szomorúságot és szivében folytonos fájdalmat érzett? (Róm. 9. 2.) Azonban • mikor nem lesz halál abban a városban, hacsak akkor nem, amikor mondják: „Hol van, halál, a te győzelmed? hol van, halál, a te fulánkod? A halál fulánkja a bűn." (Kor. I. 15. 55—56.) Ez bizonyára akkor nem lesz, midőn mondják: hol van? Most pedig ennek a városnak nem akármiféle utolsó polgára, hanem maga ugyanaz a szent János igy szól levelében: „Ha azt mondjuk, hogy nincs vétkünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincs bennünk." (I. 1. 8.) A Titkos Jelenéseknek nevezett könyvben nagyon sok homályos kifejezés van, amely az olvasót gondolkozásra készteti és kevés oly világos, hogy belőle hosszasabb elmélkedés után a többit érthetővé lehetne tenni ; főleg azért, mivel ugyanazt a gondolatot oly sokféle-