Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1906

6 után a menekülő Aeneas az égő templomból megmentett és szerencsésen magával vitt Italiába, ahol azt Rómában, Vesta templomában féltékenyen őrizték. Valamint Trójában, ugy itt is az a hit uralkodott, hogy mig a palladium a városban van, addig Rómát az ellenség el nem foglalhatja. A mérhetetlen anyai bánat és fájdalom jelölésére szolgál ez a mondás: Niobe-fáj dalom. Niobe, Amphion thebaei királynak volt a neje. Hosszú időn át szerencsés anyának érezte magát; büszkén ringatta és nevelte föl 14 viruló gyermekét, 7 fiút és 7 leányt. Oly büszke volt gyermekeire, hogy önérzetében kiválóbb asszonynak tartotta magát Latona istennőnél is, a kit gőgösen kicsinyelt, mert neki csak egy fia volt: Apollo és egy leánya: Diana. A megsértődött Latona elpanaszolta megszégyenítését isteni magzatainak. Apollo felbőszülve az anyján ejtett sérelmen, Dianával együtt elhatározta, hogy kegyetlen bosszút áll a fönhéjázó asszonyon és valamennyi szülöttét kiirtja a föld színéről. Hiába könyörgött a kétségbeesett anya, mind a 7 fiát és 7 leányát leterítették a haragvó istennek nyilai ; sőt Amphion is öngyilkos lett a szörnyű csapás hirére. A lenyilazott gyermekek ott feküdtek a földön mozdulatlanul és hidegen, szemeik le voltak csukódva, mintha csak aludtak volna, arcukon még akkor is boldog mosolygás látszott. Niobe hozzájuk menvén, megfogta hideg kezüket, megcsókolta elhalványuló arcukat és ekkor azután megértette, amit hinni nem akart, hogy megölték őket Apolló nyilai. Leült egy szomszédos kőre, könnye megeredt a szeméből és csak úgy patakzott alá a két orcáján. És ott maradt ülve, mozdulatlan; mig egyszer csak elállt a szívverése, megszűnt élni, mert a nagy fájdalom kővé változtatta. Az így kövé meredt Niobét egy szélroham a tengeren át Kis-Ázsiába sodorta, ahol kőszobra szakadatlanul önti az anyai fájdalom könnyeit a Sipylus-hegy ormán. Legalább a régiek ugy hitték, hogy Niobe alakját látják a megmohosodott sziklán, amint ott ül és siratja szép gyermekeit. A mithologia ad felvilágosítást arra a kérdésre is, miért nevezzük Eris almájának mindazt, ami a civódásra, egyenetlenségre, visszavonásra okot és alkalmat szolgáltat. Peleus, thessaliai király menyegzőjét tartotta Thetis, tengeri istennővel. A lakomán az összes istenek és istennők résztvettek; csak egy hiányzott: Eris, a viszálykodás istenasszonya. Ezt nem hívták meg, mert attól