Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1906

20 élvezet minden örömében részesítette. Damocles boldognak érezte magát. De midőn egyszer dús lakoma között a mennyezetre föltekintett, észrevette, hogy feje fölött lószőrön egy kard függ alá; azonnal megelégelve dicsőségét, a hatalom élvezetéről lemondott és esdekelt a zsarnoknak, hogy bocsássa el. Azóta a Damocles kardja közmondásossá vált annak a föltüntetésére, hogy a földi nagyság és gondtalan jólét veszedelmes eshetőségeknek vannak kitéve. Eszményi gondolkodású egyének a szó legnemesebb értelmében soha és seholsem éltek fölötte nagy számban; napjainkban pedig már Diogenes lámpájával is alig találhatunk egyet-egyet. Diogenes, a cinikus görög bölcselő (414—323. Kr. e.), az atyja házánál élvezett gazdagságból szegénységbe jutván, ahhoz a bölcseleti rendszerhez vonzódott, mely a szegénységet hirdette és dicsőítette, a gazdagságot és fényűzést pedig ostorozta. 0 életmódjában csak a legszükségesebbre szorítkozott és a legnagyob nélkülözéseket is eltűrte. Mezítláb járt télen is; rongyos ruhában, szakálát megeresztve, bottal kezében, tarisznyával a vállán, mint koldus járta végig Athenae utcáit. Egyéb hajléka — állítólag — nem volt egy hordónál, amelyet majd ide, majd oda hengeríthetett. Főleg az előkelő ifjúság részéről sok bosszantásnak volt kitéve; de ő sem maradt adós csípős és maró élceivel. Általában nem sokra becsülte az embereket; ezért azután örökös harcban állott kortársaival. Ő az olympiai játékokon csak nézőket látott, de nem embereket. Szerinte a spartaiak még leginkább emberek, t. i. legalább gyermekek; a többi görögök azonban valóságos asszonyok. Számos jellemző mondása közül a legismertebb a következő. Egyszer fényes nappal, égő lámpával ment végig az utcán; midőn kérdezték, mit keres, azt felelte: „embereket." — Diogenes a legfőbb képviselője az úgynevezett cinikus, bölcseleti iskolának, amelynek hívei az erényt tűzték ki életcélul; de az erény gyakorlását attól tették függővé, hogy a külső dolgoktól minél függetlenebbek legyenek. És ebben annyira mentek, hogy még az illem és tisztesség követelményeit sem vették figyelembe. Innen mai napság is cinikusoknak mondjuk azon egyéneket, kik az egyszerű életmódot szinte nevetségig túlozzák, a viselkedésben és beszédben a társadalmi szokásokat megvetik, a természetes illemszabályokat elhanyagolják.