Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1903

19 zonyára mindenki előtt ismeretes az a tévedés, hogy az összes égi testeket, de különösen a napot és a holdat fölkelésük és lenyugvásuk alkalmával szokatlanul megnagyobbodott alakban látjuk. Ezen jelenség kétségtelenül csalódás eredménye, mert ha mérésekkel megvizsgáljuk a napnak és a holdnak korongját úgy a horizonton, mint a zeniten való állás alkalmával, akkor mindkettőt ugyanazon 30'-nyi nagyságú látószög alatt fogjuk látni a szemhatáron és a magas állás esetén egyaránt. Ilyen megközelítő, átlagos adatot szolgáltató mérést könnyen végezhetünk, ha egy körülbelül 5 mm-nyi átmérőjű kis papiros korongot Va m távolságban szemünk előtt tartunk. Ezen kis korong mindkét esetben — akár alacsony, akár magas állás mellett nézzük is — eltakarja a nap és a hold korongját, s így a látószög könnyen lemérhető. A két égitest mindkét állásában tehát a látószög s így a korong nagysága ugyanaz, hogy mi mégis különböző nagyságúnak látjuk ezt, ez csak csalódásból fejthető meg. Ezen nap-nap után látható, érdekes csalódás megfejtése az ókortól kezdve mostanáig számos tudós elmét foglalkoztatott s így nem csoda, ha ezen kérdés megoldására egész irodalom keletkezett. Mielőtt magának e tüneménynek megfejtésébe kezdenénk, szükséges tisztázni azt a kérdést, hogy mekkora a napnak és a holdnak ezen látszólagos nagyobbodása a szemhatáron az égboltozat zenitjén való álláshoz viszonyítva? Ezen kérdéssel foglalkozó tudós férfiak közül a régiek csak általános alakban fejezik ki az égitestek ezen nagyobbodását és számadatokat nem igen nyújtanak. így Keppler csillagász a horizonton látható napot „ingens, ut gigás "nak mondja ; Humboldt Sándor pedig azt állítja, hogy a csillagok a horizonton épen alacsony állásuk miatt „csodálatos és majdnem rettenetes nagyságban" tűnnek fel. Ujabban azonban méréseket is végeztek többen s ezek alapján mi is közölhetjük a becslések eredményeit, amelyek szerint a lenyugvó nap átlag 3

1/3-szor nagyobb átmérővel mutatkozik, mint a fénytompítón keresztül látható, zeniten álló napkorong. S ugyanez mondható a holdról is. Ezen két égitest felkelése és lenyugvása alkalmával látható feltűnő nagyobbodás kim agyarázására sokféle vélemény ismeretes, de majdnem valamennyinél közös azon föltevés, hogy a horizont a szemlélőtől mindig távolabb levőnek látszik, mint az égboltozat zenitje s ezen alapon a csalódás megfejtése abból a mindennapi tapasztalásból is ismert elvből folyik : „hogyha két tárgy egyenlő látószög alatt mutatkozik, akkor a távolabbit nagyobbnak Ítéljük." Hogy tehát a napnak és a holdnak a horizonton látható szokatlan nagyobbodását megfejthessük, első sorban tisztáznunk kell azt a kérdést, mi az oka, hogy a nap és a hold a szemhatáron állva távolabbiaknak tűnnek fel ? S ha ezen kérdést megoldottuk, akkor a fönnebb elmondott ismeretes tétel segélyével könnyen megmagyarázhatjuk a csalódást is. A fölvetett kérdés megfejtésére szolgáló véleményeket három csoportba sorozhatjuk ; lássuk ezeket egyenkint : 1. Ezen csoportba tartoznak azok, akik az égitesteknek a szemhatáron 2*