Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1903
13 Az egyenlő nagyságú ideghártyaképek izgatása folytán keletkező érzéki képeket az itélet mintegy öntudatlanul átalakítja s gyakran egészen mást mutat a lelki műveletekkel kifejlesztett szemlélet, mint az eredeti érzet. így pl. az alföldön utazva egy távoli torony és egy hozzánk közelebb eső fa egyenlő látószög alatt mutatkoznak s bár látszólagos nagyságuk alapján egyenlőknek kellene őket tartanunk, mégis előzetes ismereteink és tapasztalataink folytán nem így Ítélünk. Úgy a torony, mint a fa nagyságának megközelítő mértéke régi tapasztalataink alapján ismeretes előttünk s ezen régebbbi ismeretünk folytán az ideghártyaképek egyenlőségéből nem következtet az öntudat a toronynak kicsinységére, hanem távolságának nagyságára, vagyis arra, ami a torony látszólagos kisebbedését okozta. S ezen következtetés olv gyorsan és öntudatlanul történik, hogy mi tulajdonképen a torony kicsinységét föl sem fogjuk, hanem mindjárt tőlünk való távolságának nag3'ságát ismerjük meg. Épen így vagyunk akkor is, ha egy igen messze álló embert látunk kis látószög alatt. A csekély látószög dacára is épen oly nagynak tartjuk őt, mintha közelünkben állana. Ismerjük ugyanis az embernek középnagyságát s így Ítéletünk nem engedi a közvetlenül támadó érzetnek megfelelő szemléleti képet létrejönni, hanem az ember látszólagos törpeségét a nagy távolságnak tudja be. Ilyen akaratlan és öntudatlan következtetéseket itélés közben folytonosan alkotunk s valamely tárgynak ismert nagyságából és látószögéből gyakran következtetünk távolságára vagy ismert távolságából és látószögéből megalkotjuk a valódi nagyság helyes képét. Mindezekből láthatjuk, hogy öntudatunknak nagyon fontos szerep jut a tárgyak valódi nagyságának és távolságának megitélésénél. Érzékeink adatait itélet és helyes következtetéssel még helyesebben értelmezi és kiegészíti a valóságnak megfelelőleg. Ugyanis az egyes érzeteket összehasonlítjuk egymással és az újonnan szerzetteket pedig a régi helyes tapasztalatok segítségével ítéljük meg. S ha ezen lelki műveletek végzése közben hibázunk, akkor a távolság és nagyság felfogásában is csalódásba esünk. Nagyban támogatja az öntudat ezen munkáját a két szem együttes működése és alkalmazkodó képessége. Ha valamely tárgyat két szemmel nézünk és a két szemmel megalkotott képek az ideghártya megfelelő helyeire esnek, akkor a tárgyat jóval tisztábban és élesebben látjuk, mintha csak félszemmel néztük volna, mert így áttekintést nyerünk a tárgy kiterjedésének méreteiről is. A két szemmel való látás különösen a közeli tárgyak valódi távolságának megitélésénél játszik fontos szerepet. A két szem tengelye 1) ugyanis a szemlélt tárgyig meghosszabbítva mindig szöget alkot, amely szög nagyobb, ha a tárgy közelebb van hozzánk, kisebb ellenben, ha a szemlélt dolog távolabb esik tőlünk. S ezen szög nagyságából következtethetünk a környezetünkben lévő tárgyak tőlünk való távol*) Szemtengelyen azon egyenest értjük, amely az ideghártya közepét a lencse és a pupilla középpontjával köti össze.
